„Szerény” gazdasági növekedés, homály a vizitdíj körül

Romániában az idén 1,5 százalék körüli gazdasági növekedésre lehet számítani, az éves infláció mértéke pedig várhatóan 3,5 százalék körül mozog majd – jelentette be Erik de Vrijer, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének vezetője kedden Bukarestben.

2013. január 29., 16:122013. január 29., 16:12

2013. január 29., 16:122013. január 29., 16:12

Az IMF küldöttségének tagjai az idén záruló elővigyázatossági hitelmegállapodás felülvizsgálati látogatásának végén sajtóértekezleten összegezték tapasztalataikat. Erik de Vrijer kifejtette: a 2011-es év 2,2 százalékos növekedése után tavaly gyakorlatilag nem növekedett a román gazdaság, a 0,2 százalékos eredménynek inkább az a jelentősége, hogy nem volt visszaesés, az idei másfél százalékos előrejelzést pedig „szerénynek” minősítette. Hozzátette, ebben az ütemben Románia csak 2016-ban érhet el 3 százalékos GDP-bővülést.

Erik de Vrijer szerint Románia már nem számíthat olyan mértékű tőkebeáramlásra, mint amilyen a válság előtt érkezett az országba: saját erejéből kell megalapoznia a növekedést. Az IMF szerint az uniós támogatások hatékonyabb lehívása jelentheti a növekedés forrását. Az IMF küldöttségének vezetője megerősítette, hogy néhány hónappal később zárják le a március végén lejáró jelenlegi elővigyázatossági hitelmegállapodást Romániával, a kormánynak ugyanis lemaradásai vannak vállalt kötelezettségei – elsősorban az állami vállalatok privatizációja – terén.

„Egyelőre nem mondhatjuk, hogy kisiklott a folyamatban lévő szerződés: bízunk abban, hogy a bukaresti kormány teljesíti vállalásait” – mondta a küldöttségvezető. Hozzátette: az IMF júniusban dönt a hitelszerződés lezárásáról. Emlékeztetett rá, hogy – elővigyázatossági megállapodás lévén – Románia nem hívott le pénzt a hitelszerződésben rendelkezésére bocsátott 3,6 milliárd eurós keretből. Mint mondta, Bukarest a pénzpiacokról is könnyen finanszírozta kiadásait, hiszen jelenleg nagy az érdeklődés a román kötvények iránt. Victor Ponta kormányfő korábban jelezte, Románia újabb elővigyázatossági hitelmegállapodást szeretne kötni az IMF-fel, ezért fontos számára, hogy a folyamatban lévő szerződést sikeresen lezárja.

Ezzel egy időben Erik de Vrijer arról is beszélt, hogy információi szerint márciustól naponta kell tízlejes egészségügyi hozzájárulást fizetniük a romániai kórházak pácienseinek. Victor Ponta miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy a kórház elhagyásakor kell majd a betegeknek egy “jelképes”, tíz lejnél nem nagyobb összegű hozzájárulást fizetniük, mivel a járóbeteg-ellátást szeretnék támogatni, hogy csak azokat utalják be a kórházakba, akik valóban rászorulnak.

Az IMF-illetékes pontosítására kedden a kormányfő úgy reagált, még nem dőlt el, hogy a kórházi ellátás teljes időtartamára vagy egy napra kell-e majd fizetni a vizitdíjat, Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter azonban állítja: a hozzájárulás mértéke egységesen tíz lej lesz, függetlenül a kórházban töltött napok számától.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés