„Az utóbbi hetekben kétszer idéztek be a rendőrségre, hogy nyilatkozatot adjak egy olyan rendezvényről, aminek részvevője voltam (megemlékezés egy író szülésnapjáról), illetve egy másikról, amit két polgártársammal közösen magam szerveztem (egy irodalmi est, ahol ugyanazon író novelláiból és verseiből olvastunk fel). Első esetben tanúként, a másodikban elkövetőként idéztek be két bűnügyi iratcsomó kapcsán, melyek tárgya a 31/2002-es Sürgősségi Kormányrendelet feltételezett megszegése” – írja Árus Zsolt az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetének címzett, illetve szerkesztőségünknek is megküldött levelében.
2013. február 22., 16:012013. február 22., 16:01
2013. február 22., 16:092013. február 22., 16:09
„Túl azon feltételezés abszurditásán, hogy törvénybe ütköző lehet nyilvánosan felolvasni egy olyan novellát, ami nem tartalmaz valamely törvény által inkriminált gondolatokat, elképzeléseket vagy doktrínákat, mindkét esemény Wass Alberttel kapcsolatos, azzal az íróval, aki ősrégi erdélyi magyar nemesi családból származik, s aki közel négy évtizedig él – amerikai állampolgárként – az Egyesült államokban, s ott is halt meg 1998-ban.
Fontos megjegyezni, hogy a második világháború után egy romániai népbíróság Wass Albertet, valamint édesapját, Wass Endrét halálra ítélte, illetve hogy a kommunista Románia kormánya több esetben kérte az író kiadatását az Egyesült Államoktól. Az a tény, hogy ezek a kérések sikertelenek maradtak, számomra azt jelenti, hogy nem tudtak meggyőző bizonyítékokat felmutatni, amelyek a vád valódiságát alátámasztották volna.
Az 1989-es rendszerváltás után az író családja kezdeményezte Wass Albert rehabilitálását, de kérésüket visszautasították, azzal az indoklással, hogy az eredeti iratcsomó olyan bizonyítékokat tartalmaz, amelyek kétség nélkül igazolják a bűnösségét. Ennek pedig egyik következménye az, hogy rendszeresen zaklatják azokat, akik a műveivel kapcsolatos rendezvényeket merészelnek szervezni, vagy egyszerűen részt vesznek egy ilyen rendezvényen.
Úgy tudom, hogy az Amerikai Egyesült Államok egy jogállam, ahol a törvény és az igazság uralkodik. Fel szeretném hívni a figyelmét arra, hogy ezen cselekedeteikkel a rendőrök és az ügyészek nem csak az Egyesül Államok egyik polgárát bélyegzik meg, hanem implicit módon az Ön hazájáról is azt állítják, hogy egy olyan ország, amelyik menedéket nyújt egy háborús bűnösnek, segíti abban, hogy elkerülje a megérdemelt büntetést. Sőt, abból a tényből, hogy az író egyik fia – Huba – az USA hadseregének a tábornoka, azt a következtetést is le lehet vonni, hogy nem csak hogy menedéket biztosít egy gyilkosnak, de azon túlmenően még meg is jutalmazza azzal, hogy családtagjainak fontos állami beosztást biztosít. Úgy gondolom, hogy ezek igen súlyos vádak, amelyeket egyszer s mindenkorra tisztázni kell! Úgy gondolom, hogy az Amerikai Egyesült Államok nyilvánosságra kell hozza az álláspontját a kommunista Románia által megfogalmazott, s a mai rezsim által is átvett vádakkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy az USA meg kell védje polgárai becsületét, legyen szó akár a már elhunyt Wass Albertről, akár a fiáról, Wass Hubáról, az amerikai hadsereg tábornokáról.
Bízom benne, hogy így vagy úgy, de eleget tesz kérésemnek, s hozzá fog járulni ahhoz, hogy rehabilitálják Wass Albert amerikai állampolgárt, aki számomra egyike a legnagyobb erdélyi magyar íróknak” – írja február 22-ei keltezéssel ellátott levelében Árus Zsolt.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!