
Vörös árvízvédelmi készültséget rendeltek el kedden az ország délnyugati, olténiai részén, a megáradt folyók útjából a kommandósok telepítették ki a házukat elhagyni nem akaró embereket.
2014. július 29., 18:302014. július 29., 18:30
2014. július 29., 19:092014. július 29., 19:09
A vörös riasztás a Gilort és Lotru folyók hegy- és dombvidéki szakaszaira vonatkozott. A területre az utóbbi 24 óra felhőszakadásai nyomán nagy mennyiségű eső zúdult, jelentősen megnövelve a patakok és folyók vízhozamát, melyek egyes szakaszokon kiléptek medrükből. Az árhullám helyenként három méteres magasságot is elért.
A Gorj megyei Novaci városban hetven családot kellett kiköltöztetni, miután átszakadt a Gilort folyó gátja. A polgármester szerint a belügyminisztérium kommandósait is bevetették, mert a veszélyeztetettek többsége nem akarta elhagyni házát. Tizenkét gyereket helikopterekkel mentettek ki a térségből. A Vălcea megyei Vaideeni községet az árvíz elzárta a külvilágtól, ezért itt is a SMURD rohammentő-szolgálat helikopterei mentették a bajbajutottakat.
Kedd délután Victor Ponta miniszterelnök vezetésével Krajován összeült az árvízi védekezésben és katasztrófavédelemben érintett hatóságok vezetőiből álló operatív törzs. Ponta kijelentette: nem kell pánikot kelteni, senkinek nem esett bántódása. A kormányfő eredetileg pártja országos értekezlete és államfőjelöltségének hivatalos bejelentése végett utazott Olténiába, ám az operatív törzs ülése után bejelentette, hogy személyesen is felkeresi az árvíz sújtotta Gorj megyei településeket.
Az Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet szerdáig meghosszabbította a Gorj, Vâlcea, Olt, Argeş és Hunyad megyére korábban kiadott narancssárga árvízvédelmi készültséget.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!