„Összekapaszkodás” székelyekkel Budapesten

Székelyföldet is be kell kapcsolni a gazdasági vérkeringésbe, erre Magyarországnak is szüksége van. Időről időre újra kell építeni a népi diplomácia szálait – hangoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapesten első alkalommal rendezett Székely fesztiválon. 

Krónika

2015. május 03., 20:092015. május 03., 20:09

2015. május 03., 21:152015. május 03., 21:15

A május 1–3. között a fővárosi Millenáris Parkban tartott rendezvénysorozaton kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár fogadta az érdeklődőket. A gasztrokulturális majálison száz kiállító mintegy ezer termékét sorakoztatta fel.

A Székely fesztivál első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap pedig Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoztak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány azzal a céllal álmodta meg a rendezvényt, hogy az anyaországban élők számára minden értékével együtt sikerüljön bemutatni a tömbmagyar régiót.

A szervezők szerint a három nap alatt a kilátogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek, táncolhatnak velük, megkóstolhatták ételeiket és italaikat, ugyanakkor megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely ember virtusát, leleményességét, furfangos észjárását.

„Örvendek annak, hogy ezzel a szemlével újból lebonthattuk a határokat, hiszen mi közös Székelyföldben, közös székelyföldi jövőképben gondolkodunk. Lebonthattuk a távolságot is, mert bár igaz, hogy Ojtoz 777 kilométerre van Budapesttől, mégis itthon érezzük magunkat a fővárosban. Szándékosan nemcsak egy néprajzi értékekben gazdag, archaikumokat őrző Székelyföldet kívántunk az érdeklődő közönség szeme elé varázsolni, hanem meg akarjuk jeleníteni a jövő Székelyföldjét is” – hangsúlyozta a rendezvényen Tamás Sándor.

Kovászna Megye Tanácsának elnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a találkozó eléri kettős célját: megerősíti a székelyeket, az anyaországiakat pedig arra ösztönzi, hogy gyakrabban látogassanak a Székelyföldre.

Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke örömének adott hangot, hogy a hat éve elkezdett székelytermék-mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely fesztivált tartanak Budapesten. „Remélem, a budapestiek úgy fogják tudni ápolni a székelyek által elültetett fenyőt, hogy az unokáink a fenyő hajtásaiból beerdősíthetik azokat a területeket, amelyek egykor Magyarország részét képezték” – utalt az elöljáró arra, hogy a rendezvény keretében hargitai vörösfenyő-csemetét ültettek a fesztiválnak otthont adó Millenáris Parkban.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, azért vállalta a rendezvény fővédnökségét, mert hiszi, hogy nemcsak a kultúra, a művészet vagy az oktatás kapcsolja össze a magyarokat, hanem nagyon fontos gazdasági csatornák is.

A tárcavezető hangsúlyozta: az a céljuk, hogy a Székelyföld bemutatkozhasson a fővárosnak, és azok a budapestiek, akik még nem jártak Székelyföldön, rácsodálkozhassanak arra, hogy ott milyen kincsek vannak, nemcsak gasztronómiai, hanem például kulturális vagy művészeti értelemben is. „Ez nemcsak majális, hanem egyfajta összekapaszkodás, amikor a Székelyföld megmutathatja magát” – jelentette ki a miniszter, aki szerint szükség van arra, hogy az anyaország a magyar közösségeken keresztül jelen legyen a határon túli településeken.

A fesztiválon elkészítették a magyarság összetartozásának térképét, kiváló alkalom nyílt a székely termékek és termelők megismerésére, levetítették a Székely Legendárium Likaskő című rajzfilmjét, emellett bemutatkozott a Székely Könyvtár, a Székely konyha és nagy érdeklődés övezte a különböző mesterségek kiállítását is. Tematikus és turisztikai virtuális séta keretében ismerkedhettek meg ugyanakkor az érdeklődők például a borvizekkel, népszokásokkal, népi hagyományokkal, a régió épített és természeti kincseivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés