Amerikai-orosz megállapodás született a szíriai vegyi fegyverek leszereléséről

Amerikai-orosz megállapodás született a szíriai vegyi fegyverek leszereléséről

Az Egyesült Államok és Oroszország keretmegállapodást fogadott el a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről – közölte John Kerry amerikai külügyminiszter Genfben szombaton, az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott háromnapos tárgyalássorozat után.

Hírösszefoglaló

2013. szeptember 15., 15:222013. szeptember 15., 15:22

Kerry elmondta, hogy megállapodásuk szerint Szíriának egy héten belül át kell adnia vegyifegyver-készleteinek „minden részletre kiterjedő listáját”. Lavrovval közös sajtóértekezletén az amerikai diplomácia vezetője azt is kijelentette, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek legkésőbb novemberre el kell jutniuk a megjelölt szíriai helyszínekre. A cél az – tette hozzá –, hogy 2014 közepére teljesen megsemmisítsék Szíria vegyi fegyvereit. Az amerikai külügyminiszter szerint megegyeztek abban, hogy ha Szíria nem hajtja végre a megállapodást, akkor az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT) fordulnak egy erő alkalmazásával fenyegető határozat elfogadása érdekében, „amelynek utalnia kell az Alapokmány erő alkalmazását lehetővé tévő 7. fejezetére”.  

Orosz kollégája hangsúlyozta, hogy megállapodásukat az ENSZ hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezetének (OPCW) még jóvá kell hagynia, a megsértéséről pedig az OPCW végrehajtó tanácsának kell jelentést tennie a BT-nek, mielőtt az bármilyen szankciót mérlegelne. Az eljárások bármilyen megsértését a BT-nek kell megvizsgálnia, és ha jóváhagyják a megállapodást, a BT megteszi majd a szükséges, konkrét lépéseket - mondta Lavrov. A megállapodásban „semmi sincs az erő alkalmazásáról vagy bármilyen automatikus szankcióról” – idézte szavait a Reuters és az AP. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség jelentése szerint ugyanakkor Lavrov megerősítette, abban állapodtak meg, hogy „az OPCW által szabott követelmények maradéktalan teljesítését várják el” Szíriától. „Nem teljesítés vagy a vegyi fegyverek (újbóli) bevetése esetén az ENSZ Alapokmányának 7. fejezete alapján fogunk intézkedéseket hozni” – mondta. Hozzátette azonban, hogy minden, a megállapodás megsértésére vonatkozó jelentést alapos vizsgálatnak kell alávetni. Az orosz külügyminiszter azt is kijelentette, hogy Moszkva törekedni fog egy nemzetközi konferencia összehívására egy tömegpusztító fegyverektől mentes közel-keleti övezet létrehozásáért.

Barack Obama amerikai elnök üdvözölte a genfi amerikai-orosz egyezséget, de figyelmeztette Damaszkuszt, hogy az Egyesült Államok kész a katonai fellépésre Szíria ellen, ha a diplomácia csődöt mondana. „Fontos konkrét lépésnek” minősítette a genfi keretmegállapodást. „Jelentős haladást értünk el, de még sok munkát kell elvégezni” – fűzte hozzá. Az Egyesült Államok együtt fog működni Oroszországgal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal és az ENSZ-szel annak érdekében, hogy ez a folyamat ne csússzon ki az ellenőrzés alól és azért, hogy ne maradhasson következmények nélkül, ha damaszkuszi vezetés nem tartja magát a keretmegállapodáshoz.

Az Európai Unió üdvözli a megállapodást – közölte szombati közleményében az EU külügyi főképviselője, Catherine Ashton. Egyúttal Moszkvához és Washingtonhoz csatlakozva ő is felszólította a damaszkuszi vezetést, hogy azonnal biztosítson akadálytalan hozzáférést az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) számára minden létesítményhez, amely a vegyi fegyverekhez köthető. Guido Westerwelle német külügyminiszter úgy kommentálta a fejleményt, hogy „ha a szavakat tettek követik, jelentősen megnő az esély a politikai rendezésre”. Hangsúlyozta, hogy a tartós békét Szíriában katonai megoldással nem lehet megteremteni, azt kizárólag politikai megoldással vihető végbe. Angela Merkel német kancellár nagyon örvendetesnek nevezte az egyezményt. Megjegyezte, hogy a szavakat most tetteknek kell követnie. Laurent Fabius francia külügyminiszter Párizsban „fontos előrelépésnek” minősítette a megállapodást, de megjegyezte, hogy Franciaország megvárja az ENSZ vegyifegyver-ellenőreinek a jelentését, amelyet a szakértők hétfőn hoznak nyilvánosságra. Fabius egyébként hétfőn közös asztalhoz készül ülni amerikai és brit kollégájával, hogy áttekintsék az egyezség tartalmát, akárcsak a megállapodás jóváhagyásának és végrehajtásának a feltételeit. William Hague brit külügyminiszter ugyancsak üdvözölte az amerikai-orosz megállapodást, amelynek maradéktalan megvalósításához szerinte azonnal hozzá kell látni.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szóvivője útján üdvözölte az egyezséget, és kifejezte reményét, hogy ez majd elvezet a szíriai nép borzalmas szenvedéseinek a megszüntetéséhez. A főtitkár annak a reményének is hangot adott, hogy a keretmegállapodás megakadályozza a vegyi fegyverek további bevetését, és szabaddá teszi az utat a politikai megoldás előtt.

Szelím Idrísz tábornok, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZHSZ) felkelő csoport parancsnoka isztambuli sajtónyilatkozatában szombaton leszögezte, hogy nem tudják elfogadni az egyezséget, az őket nem érinti, nekik nincsenek vegyi fegyvereik, és folytatják a harcot a damaszkuszi rezsim bukásáig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 28., vasárnap

Itt foglalhat időpontot jogosítvány-cseréhez vagy útlevél-igényléshez

Hétfőn és kedden a szokásos program szerint fogadják az ügyfeleket a belügyminisztérium járművezetői jogosítványokat, forgalmi engedélyeket, útleveleket és személyi igazolványokat kiállító hivatalai – közölte vasárnap a szaktárca.

Itt foglalhat időpontot jogosítvány-cseréhez vagy útlevél-igényléshez
2024. április 28., vasárnap

Van, aki 24 ezer lejes nyugdíjat kap

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2024 áprilisában 11.471 különnyugdíjat fizettek ki, 184-gyel többet, mint előző hónapban. Ezt a juttatást nem a hozzájárulás és a szolgálati idő alapján számolják ki.

Van, aki 24 ezer lejes nyugdíjat kap
Van, aki 24 ezer lejes nyugdíjat kap
2024. április 28., vasárnap

Van, aki 24 ezer lejes nyugdíjat kap

2024. április 28., vasárnap

Az évszakhoz képest melegebb időjárással érkezik a május – mutatjuk a négyhetes előrejelzést

Az időszakra jellemző átlagokhoz képest melegebb lesz a jövő héten egész Románia területén – közölte vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az évszakhoz képest melegebb időjárással érkezik a május – mutatjuk a négyhetes előrejelzést
2024. április 26., péntek

Kezdődik a tavaszi vakáció

A tanév rendje szerint a pénteki tanórák után kezdődik és május 8-ig tart a tavaszi szünidő az iskolákban. A diákok június 21-étől lesznek nyári vakáción.

Kezdődik a tavaszi vakáció
Kezdődik a tavaszi vakáció
2024. április 26., péntek

Kezdődik a tavaszi vakáció

2024. április 25., csütörtök

Május első napjaiban érkezik az előrehozott nyugdíj

Május 2-án és 3-án kapják meg a nyugdíjukat azok, akiknek bankszámlára érkezik a pénz, a postások pedig május 3-áig kézbesítik – nyilatkozta a munkaügyi miniszter csütörtökön Temesváron.

Május első napjaiban érkezik az előrehozott nyugdíj
2024. április 25., csütörtök

Egy újabb medvével kevesebb lett Romániában, ez a székelyföldiek számára viszont nem jelent megkönnyebbülést

Sérülései miatt örökre elaltatták csütörtökön a Gyulafehérvár közelében, a Szászsebest Tordával összekötő autópálya mentén feltűnt medvét.

Egy újabb medvével kevesebb lett Romániában, ez a székelyföldiek számára viszont nem jelent megkönnyebbülést
2024. április 25., csütörtök

Isten hozott! – magyarul köszöntötte Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait

A magyarok az imádságban találják meg az erőt, elszántságot, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is követhessétek a népetekből sarjadt szentek és boldogok példáját – mondta Ferenc pápa az ezerötszáz fős Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjainak.

Isten hozott! – magyarul köszöntötte Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait
2024. április 24., szerda

Kormányhatározatba foglalják a nyugdíjak korábbi folyósítását

Határozatot készül elfogadni csütörtöki ülésén a kormány arról, hogy korábban folyósítják a májusi nyugdíjakat – tudta meg szerdán az Agerpres munkaügyi minisztériumi forrásokból.

Kormányhatározatba foglalják a nyugdíjak korábbi folyósítását
2024. április 24., szerda

Ebből a felmérésből jól jött ki az RMDSZ

Több mint egy százalékponttal emelkedett az RMDSZ önkormányzati jelöltjeinek támogatottsága áprilisban az egy hónappal korábbi adatokhoz képest – derült ki az INSCOP közvélemény-kutató helyhatósági választásokkal kapcsolatos friss felméréséből.

Ebből a felmérésből jól jött ki az RMDSZ
2024. április 24., szerda

Sepsiszentgyörgytől 82 kilométerre volt a földrengés epicentruma

A Richter-skálán 3,3-as erősségű földrengés volt szerda hajnalban Vrancea megyében.

Sepsiszentgyörgytől 82 kilométerre volt a földrengés epicentruma
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!