Állampolgárság: Budapest csalódott a szlovák alkotmánybíróság döntése miatt

Nem hozott érdemi döntést a szlovák alkotmánybíróság a szlovák állampolgársági törvénynek az alkotmánnyal való összeegyeztethetősége vizsgálatát célzó beadványról: a testület szerdán eljárásjogi okokra hivatkozva elutasította a panaszt.

Krónika

2014. szeptember 17., 16:312014. szeptember 17., 16:31


Az indoklás szerint a taláros testületben sem az elutasító, sem az igenlő döntéshez nem sikerült megszerezni a többséget jelentő hét szavazatot. Az alkotmánybíróság 13 fős, de jelenleg csak 11 bíróval működik.

A többszöri elnapolást követően most elutasított beadványban annak kezdeményezői arra hivatkoztak, hogy a szlovák állampolgársági törvény – amelynek alapján százakat fosztottak meg szlovák állampolgárságuktól, miután azok felvették egy másik országét – nem egyeztethető össze a szlovák alaptörvénnyel, melynek ötödik cikkelyének második bekezdése kimondja: akarata ellenére senkit nem lehet megfosztani szlovák állampolgárságától.

A magyar kormány csalódással értesült arról, hogy a szlovák alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva elutasította a szlovák állampolgársági törvény alkotmánnyal való összeegyeztethetőségének vizsgálatát célzó beadványt” – reagált a taláros testület döntésére Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.

A politikusnak az MTI által idézett közleménye emlékeztetett: ez az a törvény, amely megfosztja szlovák állampolgárságától mindazokat, akik egy másik ország állampolgárságát felveszik. „Ezzel szemben Csehország éppen idén január 1-jétől tette lehetővé a kettős állampolgárságot” – jelezte Semjén. A miniszterelnök-helyettes megjegyezte, hogy a szlovák törvény, amelyet válaszlépésként értelmeztek a magyar állampolgárság kiterjesztésére, valójában döntő többségében szlovákokat sújt, akik nem Magyarország, hanem más országok állampolgárai is.

„Ezért a jogszabály nemcsak a magyar, hanem a szlovák emberek érdekeivel és jogaival is ellentétes” – hangsúlyozta Semjén Zsolt, hozzátéve: a magyar kormány a felvidéki magyarság mellett áll emberi és polgári jogaik védelmében, és természetesen továbbra is minden támogatást megad nekik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés