Aláírták a parlamenti együttműködésről szóló megállapodást a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői.
2016. december 21., 14:162016. december 21., 14:16
2016. december 21., 17:482016. december 21., 17:48
A PSD részéről Liviu Dragnea, az ALDE részéről Călin Popescu-Tăriceanu és Daniel Constantin, az RMDSZ részéről pedig Kelemen Hunor látta el kézjegyével a dokumentumot. A megállapodás aláírása után Liviu Dragnea, a PSD elnöke elmondta: a PSD–ALDE-koalíció egy stabil parlamenti többség kialakításában érdekelt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy az együttműködéssel egyebek mellett a – politikai stabilitás szempontjából is fontos – többség–kisebbség viszony javítására keresnek megoldást. A megállapodás a felek – egymással egyeztetett – törvénytervezeteinek kölcsönös támogatásáról szól.
A nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát szabályozó törvények betartása és a kommunista hatalom által elkobzott javak visszaszolgáltatási folyamatának hatékonyabbá tétele szerepel többek között a parlamenti együttműködési megállapodásban. A dokumentum szerint az RMDSZ támogatni fogja a kormány által javasolt törvénytervezeteket, az ezeket kezdeményező minisztériumok pedig előzőleg egyeztetnek a megállapodást aláíró pártok parlamenti csoportjaival a tervezetek – beleértve a költségvetési törvényt is – elfogadásához szükséges többség kialakítása érdekében.
A megállapodás azt is előírja, hogy a PSD-ALDE koalíció és az RMDSZ kölcsönösen támogatják egymás tervezeteit, amennyiben előzőleg egyeztettek erről a parlamenti frakciók. A dokumentum arra is kitér, hogy előnyben részesítik a kormányprogram oktatással, egészségüggyel, illetve autópálya-építéssel kapcsolatos projektjeit, valamint a helyi közigazgatási alkalmazottak bérének emelését, az egységes bértörvény elfogadásával.
Emellett hangsúlyt fektetnek a kommunista hatalom által elkobzott javak visszaszolgáltatási folyamatának hatékonyabbá tételére, valamint a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát szabályozó törvények és a Románia által is aláírt nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségek betartására – áll még a megállapodásban, amelynek betartását minden parlamenti ülésszak végén kiértékelik.
Korodi: dolgoztunk már együtt a kormányfőjelölttel
A kormányfőjelölt megnevezése után arra az elhatározásra jutott az RMDSZ, hogy aláírja a parlamenti együttműködésre vonatkozó megállapodást a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) álló koalícióval – közölte Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője szerdán az Agerpres hírügynökséggel.
„Megegyeztünk, hogy amíg nem ismeretes előttünk a kormányfőjelölt személye, nem írjuk alá a parlamenti együttműködésről szóló megállapodást. Miután tudomásunkra jutott a jelölt kiléte, tanácskoztunk a kollégákkal, és úgy döntöttünk, aláírjuk az együttműködési szerződést a PSD-ALDE-vel” – mondta Korodi.
A Liviu Dragnea által javasolt kormányfőjelöltről, Sevil Shhaideh-ről a volt környezetvédelmi miniszter azt mondta: szakmailag jól felkészült ember; az majd a jövőben derül ki, hogy rendelkezik-e a szükséges politikai támogatottsággal.
„Dolgoztunk együtt (Sevil Shhaideh-hel – szerk. megj.), szakmailag nagyon jól dolgozik, nagyon nagy a munkabírása, és nyitott a párbeszédre. Ezt tapasztaltam, amikor együtt dolgoztam vele” – mondta az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Arra a kérdésre: meglepődött-e, hogy a kormányfőjelölt egy nő, Korodi azt felelte: „azt hiszem, nem lényeges, hogy nő, hogy tatár-török etnikumú, csak az számít, hogyan dolgozik, és ebből a szempontból rendben van”.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!