Adókedvezmény nyugtalottó helyett?

Újabb nyugtalottó bevezetésén gondolkodik Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, az újabb akción azonban már csak a gyümölcs- és zöldségvásárlás után kapott számlákkal lehetne részt venni. 

2015. május 18., 16:492015. május 18., 16:49

Amennyiben ez a megoldás sem lenne hatékony, azaz nem jelentene jelentős pénznyereményt a fogyasztóknak, a tárcavezető egy másik ötlete szerint 20–30 százalékos kedvezményt adnának a jövedelemadóra azoknak „az adócsalás szempontjából veszélyes térségben élő” lakosoknak, akik megadott kritériumok alapján gyűjtik össze a nyugtákat.

Teodorovici a Digi24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: az adócsalás visszaszorítása érdekében azokban a térségekben, ahol nagy méreteket ölt a törvénytelenség, rendszeres és gyakori ellenőrzéseket fognak végezni. Ugyanakkor mindenképp lehetőséget akarnak biztosítani a fogyasztóknak arra, hogy az összegyűjtött nyugták után valamilyen kedvezményben vagy nyereményben részesüljenek.

A pénzügyminiszter elképzelése szerint a fogyasztók év végén jelentkeznének a pénztárblokkokkal az adóhatóságnál (ANAF), ezek alapján pedig visszakapnak egy bizonyos összeget jövedelemadójukból.

A tárcavezető annak nyomán helyezett kilátásba új intézkedéseket, hogy a kormány által áprilisban szervezett nyugtalottó inkább nevetségesnek, mint sikeresnek bizonyult. A kihúzott számokat tartalmazó számlákkal hétvégéig lehetett jelentkezni az ANAF-nál, az országos adatok szerint pedig összesen 18215 nyertes pénztárblokk van, így egy után a nyeremény bruttó 54,9 lej.

A legtöbb, 2348 szerencsés nyugtát Bukarestben gyűjtötték össze, Kolozs megyében 1025 nyugtát kapott az adóhatóság, míg Brassó megyében 888-an kérték a pénznyereményt. Erdélyben a legkisebb sikerrel Hargita megye járt, ahol mindössze 170 nyertes papírt számoltak össze. A pénzügyminisztérium korábban közölte: legközelebb júniusban tartanak sorshúzást, amikor az áprilisban és májusban kibocsátott nyugták szállnak versenybe.

Az ANAF jelenleg ellenőrzi, hogy az áprilisi sorsolás nyomán leadott nyertes számlák érvényesek-e, illetve szerepelnek-e az illető kereskedelmi egységek könyvelési nyilvántartásában, ellenkező esetben a nyugta nem érvényes, a kereskedőt pedig megbírságolják.

A nyugtalottó első sorshúzására elkülönített egymillió lejt ezt követően annyi fele osztják, ahány érvényes nyertes számlát összesít az adóhatóság. A szerencsés pénztárblokkok azonosító számát a pénzügyi tárca honlapján közlik, a pénznyereményt pedig legkésőbb július 13-áig utalják a fogyasztóknak.

A minisztérium már korábban is jelezte: módosítaná a nyugtalottót, hogy a mostaninál nagyobb nyereményt kaphassanak az érintettek. Teodorivici még a hónap elején rámutatott: elképzelhető, hogy legközelebb csak száz nyertes számlát sorsolnak ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés