Áder: Magyarország világtörténelmet írt ’56-ban

A köztársasági elnök szerint 56 évvel ezelőtt, október 23-án Magyarországon írták a világtörténelmet és aznap lélekben újjászületett az ország.

2012. október 23., 17:222012. október 23., 17:22

Áder János a forradalom és szabadságharc évfordulóján, kedden ünnepi nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozza: 1956. október 23. közös alap, amelyre építeni lehet a jövőt. A köztársasági elnök azt írja: 56 évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a világ történelmében. „Új fejezet, mert nem volt rá egyetlen példa sem korábban, hogy a kettészakított Európában egy ország népe lázadjon fel a szocialista világrend ellen: a zsarnokság helytartói, a pártállami terrorgépezet, a besúgók, a hazugság börtönőreinek világával szemben. A világtörténelem új fejezetét akkor Magyarországon írták.”

„Azon az 56 évvel ezelőtti keddi napon lélekben újjászületett egy ország, aminek az egész földkerekség vált tanújává” – áll az ünnepi nyilatkozatban. „A világ szemében egyszersmind egy új nemzet is megszületett ekkor: a szabadság nemzete. 56 évvel ezelőtt itt, Európa szívében mi magyarok voltunk ez a nemzet. Áder János szerint 1956. október 23-a óta magyarnak lenni annyit jelent, mint a szabadság nemzetéhez tartozni.

Azon az 56 évvel ezelőtti őszi napon nemzedékek találtak egymásra egyetlen kimondott közös óhajtásban. Fiatal és lélekben fiatal magyarok milliói mondták ki egy emberként, hogy saját kezükbe akarják venni sorsuk irányítását. Kimondták, hogy szabadságot, demokráciát akarnak. „Kimondták, hogy életük árán sem tűrik tovább az önkény és igazságtalanság szocializmus nevében ránk erőltetett kegyetlen rendszerét, melynek tíz- és tízmilliók váltak áldozataivá a 20. században” – olvasható az elnök nyilatkozatában. „’56 októbere szüleink és nagyszüleink nemzedékének forradalma volt. Nekik köszönhetjük a napot, mely 1990-ben visszanyert szabadságunkhoz elvezetett. Az ünnep méltósága ezért azt kívánja tőlünk, hogy ezen a napon elsősorban ő előttük hajtsunk fejet” – hangsúlyozta Áder János.

„Arra kérek minden magyar embert, éljen bárhol is a világban, Budapesten vagy New Yorkban, Brüsszelben vagy Kolozsvárott, hazánk vagy a nagyvilág bármely pontján, ezen a napon álljunk meg mindannyian egy főhajtásra, és osztozzunk a hősök iránti tisztelettel 1956. október 23-a felszabadító örömében” – zárul Áder János, Magyarország köztársasági elnökének ünnepi nyilatkozata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés