Áder János aláírja, az európai balliberálisok ellenzik az alkotmánymódosítást

Az államfő aláírja a Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvényt. Áder János ezt az M1 Híradójában jelentette be szerda este.

2013. március 14., 20:002013. március 14., 20:00

Az államfő a Sándor-palotából, felvételről sugárzott beszédében közölte: annak figyelembevételével hozta meg döntését, hogy megfogadta, Magyarország köztársasági elnökeként maradéktalanul viselni fogja az alaptörvényben rá rótt felelősséget. „Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem” – fogalmazott.

Áder János elmondta, az elmúlt napokban hosszú órákat töltött azzal, hogy az alaptörvény negyedik módosításának elfogadása kapcsán tanulmányozza a sajtóban megjelent véleményeket, érveket, hogy elolvassa a hozzá küldött leveleket, üzeneteket, hogy meghallgassa szakértők „okos, és olykor indulatoktól vagy politikai szándékoktól sem mentes” érvelését. „Tettem ezt azért is, mert a köztársasági elnök önmagában még semmit sem tesz azzal, ha csak pártok felett állónak értelmezi szerepét és feladatát. Mert a köztársasági elnöknek nem egyszerűen a pártok felett, hanem mindig és mindenben politikai nemzete mellett kell állnia. Egy államfő, bárki is töltse be ezt a felelősségteljes tisztséget, csakis így fejezheti ki a nemzet igazi egységét. Még akkor is, ha vannak, akik vitatják alkotmányos döntéseit” – mondta Áder János.

Ezzel egy időben a liberális Guy Verhofstadthoz hasonlóan csütörtökön Hannes Swoboda, az európai szocialisták EP-képviselőcsoportjának vezetője is úgy nyilatkozott Strasbourgban, az EP plenáris ülésén, hogy a magyar alaptörvény módosításának ügyét az Európai Tanács tagjainak, az unió állam és kormányfőinek is meg kell vitatniuk. „A demokrácia, a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége az alapja mindannak, amit Európa jelent. Magyarországon olyan támadásnak lehetünk tanúi ezek ellen az értékek ellen, amelyet nem lehet eltűrni” – jelentette ki az osztrák szociáldemokrata politikus. Swoboda kijelentette: miután az alkotmány módosítását Áder János köztársasági elnök is ellátta kézjegyével, az Európai Tanácsnak, az állam- és kormányfőknek világossá kell tenniük Orbán Viktor számára, hogy a szerződés hetes cikkelyének alkalmazása valós lehetőség. Swoboda ezzel az uniós zsargonban csak „atomfegyvernek” nevezett szankcióra utalt, amely végső soron azt is lehetővé teszi, hogy a tagállamok túlnyomó többségének beleegyezésével egy uniós országot megfosszanak szavazati jogától, vagyis teljesen kizárják az uniós döntéshozatalból. Ezt eddig még soha egyetlen tagállammal szemben sem alkalmazták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés