„Berendezkedett” a börtönben Becali

Reggelire gyümölcszselé, ebédre babfőzelék, estére párolt zöldség – ez volt a hétfőn három év letöltendő szabadságvesztésre ítélt George Becali első napi menüje kedden a Rahova börtönben bukaresti beszámolók szerint.

Balogh Levente

2013. május 22., 16:482013. május 22., 16:48

A parlamenti képviselőként, illetve a Steaua labdarúgóklub tulajdonosaként ismert üzletembert egy 1999-es, a védelmi minisztériummal nyélbe ütött, az állam számára mintegy 900 ezer dolláros kárt okozó telekcsere miatt ítélte el jogerősen a legfelsőbb bíróság, és hétfőn este már be is vonult a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Jelenleg egy 20 négyzetméteres cellában tartózkodik az ügy két másik elítéltjével, Victor Babiuc volt védelmi miniszterrel és Dumitru Cioflină korábbi védelmi államtitkárral. Már kaptak egy televíziót is, és naponta kétszer értekezhetnek telefonon a külvilággal, a beszélgetések időtartama azonban nem haladhatja meg a húsz percet összesen. Mivel büntetése kevesebb mint öt év, a börtönön belül szabadon mozoghat, szabadidejével maga rendelkezik, és látogatókat is fogadhat.

A három elítéltet a következő három hétben orvosi és pszichológiai vizsgálatnak vetik alá. Ezen időszak elteltével 6 vagy 20 személyes cellába kerül. Ítéletének jellege megengedni, hogy mind a börtönben, mind azon kívül dolgozzon majd. Becali egyébként jelezte családjának: nem akarja, hogy a nyilvánosság ilyen körülmények között lássa.

Az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap egy korábban szabadult elítélt által mondottakra hivatkozva arról írt: Becalinak minden bizonnyal védelmi pénzt kell majd fizetnie a börtönben, ha azt akarja, hogy békén hagyják. Vagy három-négy elítéltet fogad fel testőrnek, vagy egy „börtönklánnak” kell védelmi pénzt fizetnie. A tarifa nem kicsi: egy ismert közszereplőnek akár havi tízezer eurót is ki kell fizetnie azért, hogy a „szolgálataikat” felajánló „testőrök” gondoskodjanak arról: senki se kössön bele, és ne is lopják meg. A pénzt a klánvezérek rokonainak bankszámlájára kell utalni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés