
Fotó: Barabás Ákos
A kormány pénteki ülésén emelte a színészek és a helyi közigazgatásban dolgozók bérét, a diákok ösztöndíját és a nyugdíjakat.
2017. január 06., 22:492017. január 06., 22:49
2017. január 06., 23:402017. január 06., 23:40
A kormány sürgősségi rendelete szerint a béremelések február 1-jétől lépnek életbe – olvasható az Agerpres hírügynökségnek elküldött kormányközleményben.
„A helyi közigazgatásban dolgozók bére és minden olyan juttatása, amely az alapfizetés részét képezte 20 százalékkal nő a 2017. januári szinthez képest. Az intézkedés nem vonatkozik a megválasztott vezetőkre, azaz polgármesterekre, alpolgármesterekre, megyei tanácselnökökre és elnökhelyettesekre, illetve a helyi és megyei tanácsosokra” – írja a közlemény.
A sürgősségi kormányrendelet 9 százalékkal növeli a nyugdíjpont értékét, amely július 1-jétől 1000 lej lesz. A kormány március 1-jei hatállyal havi 520 lejben határozta meg a szavatolt szociális nyugdíj értékét.
A súlyos fogyatékkal élők és ezek gondozóinak a 2006/448-as törvény alapján folyósított illetményét az eddigi 90 százalék helyett teljes egészében állami alapból fizetik.
A kormány sürgősségi rendelete szerint ezentúl ingyen utazhatnak a vasúton a nappali tagozatos egyetemisták és az ösztöndíj értékét havi 201 lejre emelkedik.
Egy másik sürgősségi rendelettel az adótörvényt is módosították pénteken: azok a Romániában bejegyzett kis- és középvállalkozások, amelyek éves forgalma nem haladja meg a félmillió eurót, a 16 százalékos nyereségadó helyett áttérhetnek a „mikrovállalatok” számára biztosított, a forgalom egy százalékával egyenlő kedvezményes adózásra. Eddig a 100 ezer eurós éves forgalom alatti kkv-k minősültek mikrovállalatoknak Romániában, adózásuknál pedig az alkalmazottak számát is figyelembe vették.
A sürgősségi rendelet egy másik előírása szerint a (kizárólag) kutatással és fejlesztéssel foglalkozó cégek működésük első tíz évében mentesülnek a nyereségadó befizetésének kötelezettsége alól.
Vulpescu: a művészek mellett a technikai személyzet fizetése is 50 százalékkal emelkedik
Megszavazta pénteken a kormány az előadásszervező közintézményekben dolgozó művészek és műszaki személyzet bérének 50 százalékos emelését – jelentette be a kultúráért és nemzeti identitásért felelős miniszter, Ionuţ Vulpescu.
„A színészektől, balett-táncosoktól, filharmonikusoktól, karmesterektől kezdve a cirkuszi művészekig, sminkesekig, fénytechnikusokig, öltöztetőkig gyakorlatilag minden végrehajtói tisztséget betöltő alkalmazottra érvényes a béremelés február 1-jétől” – írta Vulpescu Facebook-oldalán.
A kulturális miniszter szerint ez a döntés „agy győzelemnek” számít, ugyanis sikerült elérni, hogy a műszaki személyzet is részesüljön a béremelésben.
„Igazságtalan és diszkriminatív lett volna, hogy bizonyos alkalmazotti kategóriákat kizárjanak ebből az intézkedésből. Ez az első bizonyíték, hogy a jelenlegi kormányzás odafigyel a kultúrára” – írta a tárcavezető.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!