
Fotó: Veres Nándor
A román kormány szerdai ülésén támogatta a készülő zászlótörvényt, amely immár a szenátus illetékes szakbizottságai asztalára került – jelentette ki szombaton Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2014. június 21., 17:422014. június 21., 17:42
A romániai miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülése után tartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy már szeptemberben elfogadhatja a parlament a jogszabályt. A törvénnyel kapcsolatos végső döntést a parlament alsóháza hozza meg.
Kelemen Hunor szerint a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára. Nem tiltja ugyanis meg, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek. „Ha Hargita megye tanácsa a megye zászlajává nyilvánítja a székely zászlót, Kovászna megye is megteheti ugyanezt” – magyarázta az MTI kérdésére az RMDSZ elnöke, aki szerint a települések is saját jelképükké nyilváníthatják a lobogót. Hozzátette, a tervezett törvény nem írja elő, hogy a zászlóra fel kellene írni a település nevét.
Kelemen Hunor elmondta, ugyan ma sem tiltja semmi a székely zászló használatát, az ezzel kapcsolatos bírósági ítéletek mégis szükségessé teszik a kérdés szabályozását.
A vezető romániai kormánypárt 42 képviselője április közepén terjesztett be törvénytervezetét a bukaresti törvényhozásban a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról. A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón.
A székely zászlót közösségi szimbólummá tevő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) korábban úgy vélekedett, hogy a tervezet „egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása”. Az SZNT szükségtelennek tartotta a székely zászló román hatóságok általi elfogadtatását, és a székely jelképeket védő mozgalom indítására szólított fel.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!