Hétfői számában újabb cikkben bírálta a bukaresti Adevărul című lap a Székelység története című iskolai kézikönyvet.
2013. március 18., 16:312013. március 18., 16:31
2013. március 18., 18:502013. március 18., 18:50
Hétfői számában újabb cikkben bírálta a bukaresti Adevărul című lap a Székelység története című iskolai kézikönyvet, amelyet szeptember óta használnak segédeszközként az azonos nevű választható tantárgy oktatásához a székelyföldi általános iskolák felső tagozatán.
A cikk címe szerint „a Székelység története tankönyvet Budapestről írták”, és magyarázatképpen a szerzők hozzáteszik: a könyv egyik szerzője, Pál-Antal Sándor történész a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja. Az írás meg is szólaltatja a kutatót, de nem árulja el az olvasóknak, hogy – a címben szereplő állítással ellentétben – Pál-Antal Sándor Marosvásárhelyen él és dolgozik, fél évszázados szakmai tevékenységét a marosvásárhelyi levéltárban fejtette ki, és ennek elismeréseképpen választották 2010-ben az MTA külső tagjává.
Az Adevărul a múlt héten több cikket is közölt arról, hogy a kiadvány állítólag úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. A lap román történészeket idézve azt is történelemhamisításnak nevezte, hogy a román hadsereg az első világháború idején, erdélyi bevonulásakor kirabolta és megrongálta volna a székelyek házait. Az Adevărul hétfői számában a csíki születésű Pál-Antal Sándor kifejti, a székelyföldi plébániákon fellelhető dokumentumok igazolják a könyv állításait; dédnagyapját is falutársaival együtt civilként hurcolták kényszermunkára a román csapatok. A levéltáros-történész – akit a budapesti akadémia képviselőjeként emlegetnek a szerzők – leszögezte, hogy a Székelység története nem tankönyv, hanem választható tantárgyak oktatására és szakkörökben használható kézikönyv, így kiadásához nem volt szükség a bukaresti oktatási tárca jóváhagyására.
Az Adevărul a múlt héten Ioan Aurel Pop történészt, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorát, a Román Akadémia tagját idézte, aki kijelentette, hogy március végén az akadémia napirendre tűzheti a székelység történetét vázoló kézikönyv megvitatását. A 2012 szeptemberében bemutatott könyvet székelyföldi történelemtanárokból és történészekből álló bizottság készítette a Hargita megyei önkormányzat megbízásából.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!