
Fotó: CNADNR
Míg Magyarországon eddig már 1 200 kilométernyi autópályát építettek, Romániában csak jövőben érhetik el ennek a hosszúságnak az egyharmadát - írja a Busines Standard.
2009. november 16., 15:452009. november 16., 15:45
Fotó: CNADNR
A térképen a sötétpiros folytonos vonal jelöli a már elkészült és jövőben készülő szakaszokat, a piros pontok az előkészületben levő részeket jelölik (melyre már létezik támogatási alap és szerződést is kötöttek valamelyik kivitelezővel) a fekete pontok pedig a tervezett autópályák útvonalát jelölik (ezekre egyelőre nincs még fedezet).
A hatóságok dicsekednek, hogy idén 42 kilométer autósztráda jövőben, pedig 81,3 kilométert építenek . Ha ezt a számot a magyarországi helyzetekhez viszonyítjuk, akkor csekélységnek tűnik, de romániai szinten, ha azt vesszük alapul, hogy 1989 óta az országban mindössze 150 kilométernyi autópályát öntöttek, akkor a két év alatt kialakított 123 kilométer tényleg haladást jelentene.
„Már 1997-ben jelentkeztek az autosztrádaépítők, de nem részesültek a megfelelő fogadtatásban, pedig ha akkor kötöttük volna meg a szerződéseket jeleneleg már 1500 km autósztráda lehetne Romániában” – fejtette ki Radu Dinescu a Közúti Szállítók Országos Szövetségének főtitkára.
Az ország 2007 és 2009 között erre a célra eddig mindössze 11 400 eurót hívhatott le a számára biztosított 1,3 milliárdos uniós infrastukturális beruházási alapból, ezt főként a Bukarest-Konstanca autópályára költötték. Ezen kívül még néhány projekt zajlik melyekre a támogatás jövőben fog érkezni, így igazán 2010-ben kezd látszani az eredmény.
A Brassó és a nyugati határnál fekvő Bors között megépülő Észak-erdélyi autópálya az Európai Unió legnagyobb ilyen irányú befektetésének tekinthető (melyre az uniós alapokból előreláthatóan 20 milliárd eurót szánnak). A Bors, Nagyvárad, Élesd, Zilah, Kolozsvár, Torda, Marosvásárhely, Segesvár, Brassó településeket összekötő 415 kilométeres hosszúságú sztráda átadását 2014-re tervezik. Az idén december 1.-én avatnák a Torda és Gyalu közti 42 kilométeres szakaszt. 2010-ben a Kolozsvárt és Aranyosgyérest összekötő útvonalat fejeznék be, valamint a Berettyószéplak és Bors közti 36 km-s pályarészt kezdik építeni, melyet 2011-re készülne el. Ebben az évben a munkálatok kivitelezője az amerikai Bechtel-társaság az állami költségvetésből 200 millió eurót kapott (2004-től kezdődően eddig összesen 700 millió eurót fektettek be a kivitelezésbe).
Ezen kívül valószínű hogy jövőben a Dél-erdélyi autópálya munkálatai is elkezdődnek. A Nagylak, Arad, Temesvár, Lugos, Déva, Szeben településeket összekötő autópálya Szebent kikerülő 14,8 kilométeres szakaszát szándékszanak megépíteni. Ugyancsak jövő évben készülne el a Bukarest-Ploiesti autósztráda is. Ezt azért fontos megemlíteni, mivel a tervek szerint ebbe fog bekapcsolódni a Dél-erdélyi autópálya, az Észak-erdélyit, pedig a Prahova-völgyén keresztül Pitesti-Bukarest sztrádához kötnék. Ha elkészülnek ezek az autósztrádák, néhány óra alatt Budapestről-Bukarestbe lehet majd érni, de könyebbé válik az erdélyi nagyvárosok közti utazás is. Az egyes szakaszokat úgy építik, hogy elkészítik a megfelelő feljárókat is így gyakorlatilag átadásuk után már használhatóvá válnak.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.