A nemzeti elkötelezettséget erősíti a Határtalanul! Program

Döntő fontosságúnak nevezte a jövő generációjának nemzeti elkötelezettsége szempontjából a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Határtalanul! nyílt napok csütörtöki rendezvényén, a budapesti Magyarság Házában.

2013. február 28., 16:502013. február 28., 16:50

A helyettes államtitkár kiemelte: a tanulmányi kirándulási program nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő nemzedék is át tudja élni a nemzeti összetartozás élményét, és hogy azokat a szálakat, amelyek összekötik a magyarságot, ne lehessen eltépni. Répás Zsuzsanna felidézte az Országgyűlés vonatkozó határozatát, amely rögzíti azt a célkitűzést, hogy minden gyermek eljuthasson határon túli területekre állami támogatással.

„A kirándulásokon olyan cserekapcsolatok, baráti, emberi és szakmai kapcsolatok szövődhetnek, amelyek egész életükön át elkísérhetik a diákokat” – hangsúlyozta Répás. Közölte, az iskolák állami fenntartásba vétele a programot nem érinti, és emiatt semmiféle akadály nem merülhet fel a pályázatok során.

Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója azt mondta, egyre nagyobb az érdeklődés a pályázatok iránt, és tavaly már a gimnáziumoknak is lehetőséget biztosítottak ilyen utazások megvalósítására. Tájékoztatása szerint az előző évben 470 pályázatot részesítettek támogatásban a beérkezett 723-ból. A legkedveltebb úticélnak továbbra is Erdély számít. Ugyanakkor mivel Kárpátalját meglehetősen kevesen választották, ezért további két ponttal jutalmazzák azokat, akik ide szerveznek tanulmányi kirándulásokat.

A programot a kormány nemzetstratégiája egyik sarokkövének nevezte. A program keretében magyarországi köznevelési intézmények pályázhatnak külhoni tanulmányi kirándulások, együttműködések megvalósítására. Az országos program egyik célkitűzése, hogy hasonló korú külhoni és magyarországi fiatalok találkozását segítse elő. A felhívások keretében általános iskolás, gimnazista, valamint szakképző iskolás diákok juthatnak el Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, valamint Horvátország és Muravidék magyarlakta területeire. Az elmúlt évben mintegy 17 ezer anyaországi diák határon túli tanulmányi kirándulásait és együttműködéseit támogatta az alapkezelő. A diákok 8 százaléka viszontlátogatásra érkezett Magyarországra. A programra az előző tanévhez hasonlóan idén is mintegy 435 millió forint áll rendelkezésre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés