
Fotó: Kristo Robert
Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter kedden azt nyilatkozta, hogy az általa vezetett intézmény átvállalhatja a gázolajár utóbbi időben bekövetkezett növekedésének egy részét, ha ezt jóváhagyja az Európai Bizottság.
2011. március 15., 15:182011. március 15., 15:18
2011. március 21., 19:202011. március 21., 19:20
Az állam állja a gázolaj fogyasztási adójának egy részét, Valeriu Tabără miniszter azonban úgy gondolja, hogy a mezőgazdászoknak szükségük van nagyobb támogatásra. „Az üzemanyag árának növekedése 30-35 százalékos. Mi szeretnénk fedezni ezt a többletet, de minden módosítást jelezni kell az Európai Bizottságnak” – mondotta Tabără. Kiemelte, az üzemanyag árának növekedése jelentősen befolyásolja a mezőgazdasági árak emelését.
Beszélt a minisztériumnak a költségvetés kiigazításra vonatkozó számításairól, abban bíznak, sikerül pénztöbblethez jutniuk. „Gondolkodtunk egy öntözési támogatáscsomagon, amely esetben megtérítenénk legalább az energia árát” – zárta a miniszter.
Az év eleje óta az üzemanyag-forgalmazó cégek hat alkalommal emelték az árakat, minden esetben 3-4 százalékkal. Az üzemanyag tavaly több mint 15 százalékkal drágult, azt követően, hogy 2009-ben már 13 százalékkal nőtt az ára.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!