
Mintegy 30 ezer tisztviselő részvételével figyelmeztető sztrájkot tartottak pénteken a romániai közigazgatásban, az önkormányzati közalkalmazottak akik elégedetlenek az alacsony bérükkel.
2015. február 22., 20:182015. február 22., 20:18
A közigazgatási dolgozók érdekeit védő szakszervezet közlése szerint akciójuk 1850 polgármesteri hivatalra, megyei tanácsra és önkormányzati intézményre terjedt ki. A félórás munkabeszüntetéssel arra akarták felhívni a kormány figyelmét, hogy a közalkalmazottak közül a közigazgatásban dolgozó tisztviselők bére a legalacsonyabb. A szakszervezet egyúttal általános sztrájkot helyezett kilátásba, amennyiben a kormány nem veszi komolyan követelésüket, és megtagadja, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek.
A 30 ezer tisztviselő délelőtt 10 óra és fél 11 között szüntette be a munkát a polgármesteri hivatalokban, megyei önkormányzatokban és az alárendeltségükbe tartozó egyéb intézményekben. Bukarestben mintegy 250 tisztviselő vett részt a sztrájkban, a kolozsvári polgármesteri hivatalban több mint ötszázan.
Remus Mureşan, a mintegy ezer városházi alkalmazott érdekvédelmét ellátó Civitas szakszervezet alelnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a kolozsvári közalkalmazottak többsége támogatja az általános munkabeszüntetést, ha nem kapnak béremelést és élelmiszerjegyet. A szakszervezet közölte: a közigazgatásban dolgozó tisztviselők bére 900 és 1900 lej között mozog, amit méltánytalanul alacsonynak tartanak a rájuk háruló felelősséghez viszonyítva.
Victor Ponta miniszterelnök pénteken elismerte, hogy általában a közalkalmazotti bérek méltánytalanul alacsonyak, „katasztrofálisan kicsinek” nevezve az ágazatbeli fizetéseket. Ehhez képest azonban semmivel nem biztatta a közigazgatásban dolgozókat, hanem afölött kesergett, hogy ő maga és az államelnök is „kevesebbet keres, mint egy magánvállalat titkárnője”.
Vagyonnyilatkozata tanúsága szerint a kormányfő havi keresete 6184 lejre rúg, emellett parlamenti képviselői jövedelme 4200 lej havonta. Románia államfője havonta 6706 lejt keres.Összehasonlításképpen: Barack Obama amerikai elnök havi illetménye 33 300 dollárra rúg.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!