
Az USR szerint a kormány és a kormányfő csak mímeli a költségcsökkentő intézkedéseket
Fotó: Gov.ro
A kormány tervezett fiskális kiigazító intézkedései nem fogják érinteni a kultúra, az ifjúság és a sport területeit – jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő szerdán Bukarestben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az állam már nem engedhet meg magának egy ennyire „túlburjánzott” apparátust.
2023. augusztus 16., 17:532023. augusztus 16., 17:53
2023. augusztus 16., 17:592023. augusztus 16., 17:59
A politikus az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint egy egyetemi fórumon kérdésre válaszolva elmondta:
Románia ugyanis azon uniós tagállamok közé tartozik, ahol a legnagyobb az adócsalás – emlékeztetett.
– mondta Ciolacu. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az állam már nem engedhet meg magának egy ennyire „túlburjánzott” apparátust.
A kormányfő szerint Romániában van a legtöbb közbeszerzésre is jogosult költségvetési intézmény a világon, miközben a közbeszerzést központosítani lehetne megyei szinten.
– mutatott rá.

A kulturális és a közintézmények alkalmazottai hetek óta aggódnak, az átlagolvasó pedig napok óta azt látja, hogy az internet tele van a színészek siránkozásaival. Elmagyarázzuk, hogy mi készül, mitől ideges mindenki.
Hozzátette, hogy
Cristian Ghinea, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát (USR) párt közpolitikákért felelős osztályának vezetője szerdai közleményében azzal vádolta a kormányt, hogy az
Hozzátette, hogy ezek a vezetők „valós” fizetést kapnak, míg a betöltetlen állások befagyasztása nem hoz reális megtakarítást.

A székelyudvarhelyi kulturális intézmények és a VSK Székelyudvarhely is tiltakozását fejezte ki pénteken a kormány költségcsökkentő tervezete ellen.
A költségcsökkentő tervek kulturális intézményekre gyakorolt veszélyeire Raluca Turcan kulturális miniszter is rámutatott, kedden beadványban fordult Marcel Boloș pénzügyminiszterhez, amelyet a kormányfőnek is eljuttatott. Ebben rámutatott, hogy

A kulturális intézményeket érintő költségcsökkentő tervek elvetésére kérte a kormányfőt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke – írta kedden közösségi oldalán.
A költségcsökkentő intézkedések kultúrát érintő káros hatásai ellen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is szót emelt: arra kérte a kormányfőt, hogy vesse el a tervezetet.

A megyeszékhely majdnem összes kulturális intézménye összefogott és együtt tiltakozott a kormány költségcsökkentést célzó sürgősségi tervezete ellen: pénteken délben feketébe öltözött menet vonult a kultúra koporsójával a prefektúra elé.

Mintegy szimbolikus tiltakozásként levágták a kulturális eseményeket hirdető óriásplakátokat Csíkszereda központjában a kormány sürgősségi rendelet-tervezetét kifogásolva kedd délután.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!