Hirdetés
Hirdetés

Eltemették a kultúrát Sepsiszentgyörgyön – performansszal tiltakoztak a kulturális szektor dolgozói

A Tamási Áron Színház előtt a színtársulat,  a Háromszék Táncegyüttes, az M Stúdió és a Cimborák Bábszínház együtt protestált •  Fotó: Bodor Tünde

A Tamási Áron Színház előtt a színtársulat, a Háromszék Táncegyüttes, az M Stúdió és a Cimborák Bábszínház együtt protestált

Fotó: Bodor Tünde

A megyeszékhely majdnem összes kulturális intézménye összefogott és együtt tiltakozott a kormány költségcsökkentést célzó sürgősségi tervezete ellen: pénteken délben feketébe öltözött menet vonult a kultúra koporsójával a prefektúra elé, ahol némán protestáltak.

Bodor Tünde

2023. augusztus 11., 14:262023. augusztus 11., 14:26

A kulturális szektort igen érzékenyen érinti a közigazgatási reformtervezet, mely szerint az 50 főn aluli személyzettel rendelkező kulturális intézmények elveszíthetik önállóságukat, illetve költségvetésüket is alaposan megnyirbálnák. A megyeszékhelyen az Andrei Mureșanu Színház igazgatónője, Popa Anna Maria az általa vezetett intézmény önállóságát féltve és az eddig befektetett munka eredményeit veszélyeztetve látván

már kedden tiltakozást szervezett a színházépület előtt, mára viszont a város össze kulturális intézményét sikerült egységfrontba szerveznie.

Hirdetés

Több bukaresti tárgyalás után ugyanis – az utolsó éppen tegnap délután volt a miniszterelnöki hivatalban – úgy látja, hogy „kettőt lépnek előre, hármat hátra”, ezért

addig tiltakoznak, „mindenféle kreatív módon”, amíg fehéren-feketén nem látják leírva azokat a kormánynak azokat a vállalásait, amelyek kielégítőek számukra is, illetve amelyek a kultúra létezéséhez szükségesek.

A Bod Péter Megyei Könyvtár sem maradt ki a sorból •  Fotó: Bodor Tünde Galéria

A Bod Péter Megyei Könyvtár sem maradt ki a sorból

Fotó: Bodor Tünde

A pénteki demonstrációhoz az Andrei Mureșanu Színházon kívül csatlakozott a Tamási Áron Színház, a Székely Nemzeti Múzeum, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Cimborák Bábszínház, az M Stúdió, a Háromszék Táncegyüttes, a Kónya Ádám Művelődési Ház, de ott láttuk a tüntetők között az Erdélyi Művészeti Központ és a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársait is.

Ugyanakkor Szatmártól Brassóig összesen húsz intézmény csatlakozott különböző performanszokkal a szimultán zajló tiltakozáshoz, a Román Színházi Szövetség és a Romániai Múzeumok Hálózatának memorandumában megfogalmazottakat fenntartva és támogatva.

11 órakor mindenki saját intézménye előtt tüntetett, csendben és feketébe öltözve,

a demonstrációkról készült élő felvételekből pedig egy közös videofilm is készül, melyet minden intézmény közzétesz a közösségi felületein.

Sepsiszentgyörgyön fél 12-kor múlva a kultúra munkásai a Tamási Áron Színház előtt gyülekeztek, onnan pedig a több mint 100 fős „gyászmenet” a prefektúra elé vonult.

A kultúra halálos ítéletével ér fel a rendelettervezet, ezért a koporsó a prefektusi hivatal előtt •  Fotó: Bodor Tünde Galéria

A kultúra halálos ítéletével ér fel a rendelettervezet, ezért a koporsó a prefektusi hivatal előtt

Fotó: Bodor Tünde

A menet élén vitték a kultúra koporsóba fektetett szobrát, amelyre a kormányhivatal előtt egy-egy szál virágot is tettek a jelenlevők.

A tiltakozók küldöttségét, az intézmények vezetőit fogadta Ráduly István prefektus is, aki támogatásáról biztosította a megjelenteket és nyugalomra intette őket, mondván, egyelőre egy rendelettervezetről van szó, nem tényekről. Ez nem igazán sikerült: Popa Anna Maria elmondta:

eddig számtalan módon próbálták eljuttatni üzenetüket a törvényalkotókhoz vagy éppen a miniszterelnöki hivatalba, és mindenütt úgy tesznek, mintha hallanák őket, de ebből semmi nem látszik a gyakorlatban.

Ráduly István prefektus fogadta a tiltakozó intézmények vezetőit •  Fotó: Bodor Tünde Galéria

Ráduly István prefektus fogadta a tiltakozó intézmények vezetőit

Fotó: Bodor Tünde

Szeretnék megértetni velük – mondta az igazgatónő – , hogy milyen következményekkel jár ez a tervezet: többek között az összeolvadásra ítélt kulturális intézmények személyzetének megfelezése van kilátásban.

Idézet
Egyébként a kultúra a nemzeti össztermék 2 százalékát jelenti, ebből spórolnának?”

– tette fel a kérdést. Más szempontból is problematikusnak látja a dokumentumot, ugyanis felülírja a múzeumok, színházak működésére vonatkozó törvényeket.

„Nem vagyunk rabszolgák egy ültetvényen,. Azoknak, akik a mi választásunk következtében kerültek funkciókba, az a dolguk, hogy a mi érdekeink képviseljék és soha nem fogom hagyni, hogy megfosszanak a kultúrától” – jelentette még ki az intézményvezető.

Miután a prefektus vállalta, hogy továbbítja a kormány felé a tiltakozók által megfogalmazott memorandumot, a küldöttség elvonult, a tüntetés pedig véget ért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás

A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat

Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat
2026. november 06., péntek

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

2026. november 05., csütörtök

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből

Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre

A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre
2026. november 05., csütörtök

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást

A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást
2026. november 05., csütörtök

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró

Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró
Hirdetés