
Fotó: Kristó Róbert
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a koalíció nem élte volna túl azt, ha a parlament elfogadta volna a magyarországi vezetők március 15-i üzeneteiről szóló nyilatkozatot.
2011. április 03., 16:322011. április 03., 16:32
2011. április 04., 12:272011. április 04., 12:27
A Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati, kolozsvári ülésén Kelemen elmondta: „A parlamentben egyetlen szavazaton múlt a nyilatkozat elfogadása. Néhány másodperc alatt a magyar-román kapcsolatok megsemmisülhetnek, és megállíthatják, vagy visszafordíthatják a történelem kerekét. A koalíció nem élte volna túl a nyilatkozat elfogadását. Szemrehányásra volt szükség ahhoz, hogy koalíciós partnereink ne szavazzák meg a nyilatkozatot, s Oprea pártjából tízen még így is a nyilatkozat mellett szavaztak. Ha elfogadják a nyilatkozatot, ha megérzik a vér szagát, néhány másodperc alatt el lehet utasítani olyan törvénytervezeteket, amelyek lerombolják mindazt, amit az elmúlt 5 vagy 20 évben sikerült megvalósítanunk”.
Az RMDSZ elnöke azt kérte, hogy ne élesszék fel a nacionalizmus lángját, „mert az könnyen lángra lobban, de nehezen alszik ki”.
A képviselőház ülésén Ioan Oltean ülésvezető bejelentette, hogy a magyarországi vezetők üzenetéről szóló nyilatkozatot elfogadták, majd néhány pillanat múlva helyesbített, közölte, hogy a nyilatkozatot elutasították, mert nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges szavazatszámot. Ioan Oltean ülésvezető eredetileg azt mondta, hogy a nyilatkozatot 142 szavazattal a 110 ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadták.
Az ellenzéki honatyák tapssal és üdvrivalgással fogadták a bejelentést, majd Oltean lezárta az ülést, és a képviselők kezdtek távozni a teremből. Néhány pillanat múlva azonban Ioan Oltean ismét megnyitotta az ülést, és bejelentette: a nyilatkozat elutasítottnak minősül, mivel elfogadásához 143 szavazatra lett volna szükség.
Aura Vasile, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakcióvezető-helyettese kedden közölte: a magyarországi vezetők üzeneteiről szóló nyilatkozatot a képviselőház elfogadta, a hatalom számára nincs más megoldás, mint megóvni azt az Alkotmánybíróságon.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!