A hét közepéig marad a szmog Moszkvában

Moszkvát hétfőn, augusztus 9-én reggel újra sűrű füstköd borította be. A lapok szerint a szokásosnál jóval többször hívják a mentőket, a halálesetek száma pedig eléri az átlagos két és félszeresét, de pánik továbbra sem mutatkozik. A hatóságok szerint ugyanakkor visszaszorulóban vannak a füstködöt okozó erdő- és tőzegtüzek.

2010. augusztus 09., 13:232010. augusztus 09., 13:23

2010. augusztus 09., 16:302010. augusztus 09., 16:30

Galéria
Az MTI összeállítása szerint a moszkvai bevásárlóközpontokban a hétvégén a forgalom jóval meghaladta a szokásosat, mert az emberek a klímaberendezés nélküli lakásukból a légkondicionált üzletekbe, üzletközpontokba menekültek. A hétvége újabb jelensége volt, hogy aki tehette, olcsóbb légkondicionált szállodákba költözött. Akadt, aki a munkahelyén töltötte a hétvégét: több nagyvállalat is megnyitotta légkondicionált irodáit munkatársai számára. A füstköd és szaga az egész városban és körülötte jó 30 kilométeres körzetben érezhető. A levegő szennyezőanyag-tartalma valamicskét csökkent az augusztus 6-án és 7-én mért legmagasabb adatokhoz képest.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a füstködöt okozó tüzek visszaszorulóban vannak, Moszkva körül augusztus 8-án minden eddiginél kevesebb helyen égett az erdő és a tőzeg, további erőket vontak össze a főváros körül, s kilátás van rá, hogy a hét végére eloltják legalább a levegőt leginkább szennyező tőzegtüzeket. A városi szmoghelyzetben azonban javulás a meteorológusok szerint legalább augusztus 11-ig nem várható, legkorábban akkor fordul meg a szél az előrejelzések szerint. A füstköd mellett további kényelmetlenséget okozó kánikula csökkent, a hőmérséklet augusztus 9-én reggel 30 Celsius-fok volt.

A hullaházak szerint mintegy 2-2,5-szeresére nőtt a halálesetek száma az átlaghoz képest, zsúfoltság van, de arról nincs szó, hogy ne férnének el az elhunytak. Hivatalos adatot nem közöltek arról, mennyire emelkedett a halálozási arány a szmog napjai alatt. A moszkvai repülőterek egész hétvégén az időjárás függvényében működtek, s nagyon sok repülőgép nem tudott elindulni és leszállni. Szemtanúk szerint a légikikötőkben még az izlandi vulkánkitöréskor tapasztaltnál is súlyosabb helyzet alakult ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés