A haszonállatok is szenvednek a hőségben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A nyári hőségben fokozott figyelmet kell szentelni a tűző napon dolgozó haszonállatokra, valamint a hőségnek kitett háziállatokra, a felelőtlen gazdákat akár meg is bírságolhatják állatkínzás miatt – hívta fel a figyelmet Sikó Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal igazgatója.

Bíró Blanka

2015. július 23., 18:512015. július 23., 18:51

Mint mondta, kánikula idején a legfontosabb a folyamatos vízellátás és az árnyék biztosítása az állatok számára, hiszen például a sertések könnyen leégnek a tűző napon. Újságírói kérdésre elmondta, eddig nincs tudomásuk arról, hogy háziállatok elhullását okozta volna a kánikula, de gyakran tapasztalják, hogy a gazdák felelőtlensége miatt szenvednek az állatok. A szakember a napokban szemtanúja volt, amint Sepsiszentgyörgy környékén délben a tűző napon egy villanypásztorral körülkerített legelőn álltak a tehenek, miközben a közelben nem volt egy fa sem, ami alatt menedéket találtak volna.

„Harmincfokos hőségben kegyetlenség magukra hagyni az állatokat egy mezőn” – mutatott rá az igazgató. Hangsúlyozta továbbá, a szabadban tartott állatok esetében biztosítani kell az ultraibolya sugarak elleni védelmet. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az állatok kiszáradnak a vízhiány miatt, ez a pusztulásukhoz is vezethet, ezért gondoskodni kell a megfelelő ellátásukról vízzel és jó minőségű takarmánnyal. Ha nincs a közelben könnyen elérhető vízforrás, akkor a gazdának rendszeresen meg kell itatnia az állatait. Ha a kinti hőmérséklet árnyékban meghaladja a 25 Celsius-fokot, az igavonó állatokat 12 és 18 óra között nem szabad dolgoztatni, ugyanakkor szintén a gazda kötelessége, hogy bármilyen rendellenességet észlel az állat viselkedésében, azonnal értesítse a körzeti állatorvost. Az önkormányzatok kötelessége, hogy időben értesítsék az állattartó gazdákat, ha kánikula-előrejelzés van, szélsőséges esetekben biztosítaniuk kell az állatok számára a menedéket.

Az állatokat 8 óránál hosszabb ideig csak olyan járműben lehet szállítani, amelyben a légcsere akkor is biztosított, ha a jármű megáll. A háziállatok közül a kutyákat viseli meg leginkább a nyári kánikula, 30 Celsius-fok fölötti külső hőmérséklet mellett gyakran kapnak hőgutát. Ilyenkor az állatok belső hőmérséklete meghaladja a 41 Celsius-fokot, ami tüdőödémához, a szívizomzat és a központi idegrendszer károsodásához vezet, és akár az állat elhullását is okozhatja. A szakember felhívta a gazdák figyelmét arra, hogy soha ne hagyják kedvencüket a tűző napon kikötve vagy kocsiba zárva, még árnyékban álló autóban sem. Kánikulában ne futtassák a kutyákat, sétálni is csak a kora reggeli és esti órákban vigyék, az etetést is több részletben – reggel és este – kell biztosítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés