Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A diákok több mint háromnegyede (78,2 százaléka) nem ért egyet a középiskolai felvételi bevezetésével – tájékoztatott csütörtökön a Tanulók Országos Tanácsa (CNE).
2023. június 22., 21:002023. június 22., 21:00
Közleményében a szervezet az összesen 16 134 iskolás megkérdezésével készült felmérésének eredményeit ismertette.
A diákok véleményt nyilvánítottak a kihirdetés előtt álló közoktatási törvénynek arról az előírásáról is, amely szerint
Ezeken a szakokon a helyek legtöbb ötven százalékát felvételivel, a fennmaradó helyeket a képességfelmérő vizsgán elért eredmények alapján történő számítógépes elosztással töltik be – emlékeztet az Agerpres.
A diákszervezet hangsúlyozta: a középiskolai tanulmányok Romániában kötelezőek, ezért a kilencedik osztályba történő felvétel eljárásának egységesnek kell lennie, és nem versenyszerűen kell lebonyolítani.
Július közepéig törölte a Brassói Nemzetközi Repülőtérről induló járatait a Fly Lili légitársaság. Bejelentésüket azzal indokolták, hogy a légiközlekedési ágazatot sújtó munkaerőhiány miatt nem tudták még megszerezni a légi üzemeltetői engedélyt (AOC).
Hétfőtől (július 8.) augusztus elejéig lezárják napközben a forgalmat az Olt völgyén a Nagyszeben-Piteşti autópályaszakaszon végzett munkálatok miatt – jelentette be szerdán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
A választópolgárok többsége szerint az ország következő elnöke a pártoktól független politikai vezető kellene legyen – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató legfrissebb, szerdán ismertetett felméréséből.
Határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijevi látogatásán Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől.
Kijevbe érkezett kedd reggel Orbán Viktor, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke, ahol Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat. Képeken mutatjuk a találkozót.
A székelyföldiek által is régóta várt repülőjárat kezdte meg működését a brassói légikikötőben. Július 2-ától, keddtől heti három járat teremt összeköttetést Brassó és Budapest között.
Kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, csütörtökön a szaknak megfelelő választott tantárgyból vizsgáznak az érettségizők.
Mintegy 1,8 millió alkalmazottat érint az országos bruttó minimálbér július elsejei megemelése 3300 lejről 3700 lejre, többségük a magánszférában dolgozik – írta hétfőn a Facebook-oldalán Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A következő két hétben néhány napig tartó lehűlés szakítja meg a kánikulát az egész országban, számottevő csapadékra július első napjaiban lehet számítani.
Szolgálati titok megsértésének gyanújával büntetőeljárást indítottak hétfőn a hatóságok a közösségi oldalakra kiszivárgott román érettségi tételek ügyében.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)