
A Romániai Egyetemisták Országos Szövetsége (UNSR) hétfőn elkezdi a tiltakozást az oktatási minisztérium előtt – kérik az ösztöndíjak értékének emelését, a táborokra szánt költségvetés növelését, és elégedetlenek, mert nem kérték ki véleményüket az új oktatási törvényről.
2010. március 14., 17:322010. március 14., 17:32
2010. április 08., 21:522010. április 08., 21:52
UNSR kitart korábbi álláspontja mellett, és bejelentette, képviselői naponta 13 és 14 óra között a minisztérium székháza előtt tüntetnek, szerdától pedig több egyetemi központban (Craiován, Temesváron, Iaşiban, Bákóban, Resicán, Tg. Jiuban, Brassóban, Galacon, Petrozsényben és Ploieşten) védik a diákok jogait, áll az UNSR vasárnap közzétett közleményében. Elégedetlenek azzal is, hogy nem átláthatóak a minisztérium döntései.
Az UNSR március elsején levélben fordult az oktatási miniszterhez, s kérték a személyes találkozót is, de nem kaptak választ megkeresésükre. Egy másik szövetség (ANOSR – szerk. megj.) nyolc nappal későbbi felkérésére válaszolt a tárcavezető és kedden találkozik képviselőikkel. Az ANOSR vasárnap jelentette be, hogy képviselőik a többi egyetemista szervezet vezetőivel közösen kedden találkoznak a minisztériummegbízottaival.
A diákok az oktatási törvényről, a szociális támogatásokról (táborok, ösztöndíjak, hitelek) szeretnének tárgyalni, azokról az eszközökről, amelyekkel bíztathatóak a kiemelkedő eredményeket elérő egyetemisták. Az oktatási törvény kapcsán elengedhetetlennek tartják, hogy legalább 25 százalékos legyen a képviseletük az egyetemek döntéshozó fórumaiban.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
szóljon hozzá!