Hirdetés
Hirdetés

A bíborosok hamarosan kitűzik a konklávé időpontját

•  Fotó: Vaticannews

Fotó: Vaticannews

A katolikus egyház bíborosai, akik már Rómában tartózkodnak, hétfőn összeülnek, hogy egyeztessenek az új pápa megválasztásának menetrendjéről – jelentette a DPA hírügynökség az Agerpres tudósítása szerint.

Székelyhon

2025. április 28., 14:062025. április 28., 14:06

Ez már az ötödik általános kongregáció Ferenc pápa húsvéthétfői halála óta.

A pápaválasztó konklávé legkorábban május 5-én veheti kezdetét, miután letelik a kilencnapos gyászidőszak.

A találkozón részt vevő bíborosok pontos száma egyelőre nem ismert. Az eseményt, amelyet prekonklávénak is neveznek, fokozott érdeklődés övezi, főként a lehetséges jelöltekről és esélyesekről szóló találgatások miatt. Már Ferenc pápa szombati temetését megelőzően is tartottak hasonló egyeztetéseket.

Hirdetés

A konklávé időpontját még nem véglegesítették, ám a Sixtus-kápolnában zajló, zárt ajtók mögötti szavazás legkorábban május 5-én kezdődhet. Az új pápa megválasztásához a bíborosok kétharmadának támogatása szükséges. A választás első napján egy szavazási fordulót tartanak, ezt követően naponta négyet. A megválasztott pápa személyét a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fehér füst jelzi majd.

Jelenleg 135 olyan bíboros van a katolikus egyházban, aki még nem töltötte be a 80. életévét, így jogosult részt venni a konklávén

– jegyzi meg a Reuters. Az azonban nem biztos, hogy mindannyian jelen lesznek.

•  Fotó: FABIO FRUSTACI/EPA/Agerpres Galéria

Fotó: FABIO FRUSTACI/EPA/Agerpres

Ferenc pápa szombati gyászmiséjén több mint 250 ezren vettek részt a Szent Péter téren. A nap folyamán összesen mintegy 400 ezren rótták le tiszteletüket, akár a Vatikán szívében tartott szertartáson, akár a gyászkíséret római útvonala mentén, illetve a Santa Maria Maggiore-bazilikában található sírjánál. A gyászszertartáson több tucatnyi állam- és kormányfő, valamint királyi személy is jelen volt.

korábban írtuk

Tízezrek állnak sorban Ferenc pápa sírjánál
Tízezrek állnak sorban Ferenc pápa sírjánál

Tömött sorokban több tízezren állnak sorban reggel óta Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miközben a Szent Péter téren szászötvenezren vettek részt a Pietro Parolin bemutatta vatikáni misén vasárnap – számolt be az MTI.

Jean-Claude Hollerich luxemburgi bíboros szerint „valószínűleg” május 5-én vagy 6-án kezdődik majd a konklávé – közölte az AFP.

Ferenc pápa 88 éves korában, húsvét második napján, agyvérzés következtében hunyt el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik

Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból
2026. szeptember 20., vasárnap

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával

Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával
2026. szeptember 19., szombat

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől

Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől
2026. szeptember 15., kedd

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók

XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók
2026. szeptember 07., hétfő

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon

A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit

Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit
2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
Hirdetés