A bértörvény és a büdzsé mehet, az oktatási törvény még kétséges

Az alkotmánybírák szerint nem sérti az Alkotmányt a 2011-es költségvetési törvény. A kedden hozott döntés értelmében elvetették az ellenzék kifogásait.

Szőcs Lóránt

2010. december 28., 17:212010. december 28., 17:21

2011. január 06., 16:552011. január 06., 16:55

Nem volt elegendő idő a költségvetési törvénytervezet megvitatására – állították az óvást benyújtó liberális honatyák, akik szerint az 2002/500-as pénzügyi törvény értelmében a költségvetési tervezetet már október 15-én be kellett volna nyújtani. Mivel nem tette ezt meg a kormány, csak december 6-án, a liberális honatyák szerint az azóta eltelt idő nem lett volna elegendő, hogy a parlamentben megvitassák. Ugyanakkor úgy vélték, hogy azzal, hogy későn nyújtották be a tervezetet, a parlament jogkörét is megnyirbálták. Az ellenzék azt is kifogásolta, hogy néhány olyan jogszabály, melyekre a költségvetésben hivatkoztak, még nem volt elfogadva.

Az alkotmánybíróság azonban kedden mindent rendben talált a költségvetési tervezettel kapcsolatosan, így mehet a jogszabály az államfőhöz kihirdetésére. Traian Băsescu a közalkalmazottakra vonatkozó egységes fizetési törvényt is kihirdetheti, mivel tegnapi döntésük szerint nem találták alaptörvénybe ütközőnek az alkotmánybíróság tagjai ezt, a felelősségvállalással elfogadtatott jogszabályt sem. A Nemzeti Liberális Párt 53 honatyája által benyújtott óvást, miszerint a kormány nem vállalhat felelősséget egy ilyen fontosságú jogszabályért, elutasították.

Az Alkotmánybíróság nem hozott viszont döntést a tanügyi törvény kapcsán benyújtott óvások esetében. Elsőként december 23-án kellett volna határozatot hozniuk, akkor is felfüggesztették a tárgyalást. Valószínűleg csak az új évben, január 4-én, kedden tárgyalják újra a szintén felelősségvállalással elfogadott oktatási jogszabály ellen benyújtott kifogásokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés