
Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke pénteken, az IMF képviselőivel folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy ígéretet kapott a küldöttség részéről arra, hogy az állami vállalatok átszervezése lesz a kormány legfőbb feladata.
2011. május 01., 16:122011. május 01., 16:12
2011. május 01., 19:032011. május 01., 19:03
Costin elmondta: a szakszervezetek eddig nem kapták meg a 18 állami vállalat átszervezéséről szóló konkrét terveket, de egy globális becslés szerint legalább 30 000 alkalmazott marad munka nélkül a következő időszakban.
„Az IMF küldöttségének egyes képviselői megerősítették, hogy a kormány legfőbb feladata lesz az állami vállalatok átszervezése, és hogy nem csak makro-szinten kezelik ezt a helyzetet, nem csak a számokat nézik majd, hanem azt is figyelembe veszik, miként vezetik ezeket a vállalatokat, miként veszítenek forrásokat, hiszen a legtöbb esetben a veszteségeket a lopások okozzák” – nyilatkozta Costin.
Costin szerint a következő időszakban az állami vállalatok mintegy 30 000 alkalmazottja elveszíti munkahelyét, mert ezen vállalatok „költségvetéséből nem futja fizetésekre is, lopásokra is”.
A BNS képviselője szerint az IMF-fel folytatott megbeszélésen ragaszkodott ahhoz, hogy komplex módon elemezzék ezen állami vállalatok helyzetét, ne csupán a makro-mutatókat vegyék figyelembe, mert szükség van az alapos, részletes elemzésre.
„Aljas módon megkötött szerződések révén a vállalatok hatalmas pénzeket veszítenek, és olyan hihetetlen helyzetek alakulnak ki, mint az energetikai ágazatban vagy a postavállaltnál, hogy mindenért az utcára kerülő alkalmazottak fizetnek” – fejtette ki Costin.
A BNS vezetője szerint a Valutaalap képviselőivel folytatott beszélgetésen felvetették az új munkatörvénykönyv és a szociális párbeszéd törvénykönyvének ügyét, amelyről május 5-én dönt az Alkotmánybíróság. Costin szerint az új munkatörvénykönyv hétfőn lép érvénybe, de egyes rendelkezéseit módosítani fogják, mert megszegik az európai jogszabályokat.
„Az új munkatörvénykönyvvel a romániai munkaerő-piac az egyik legstabilabbá válik. Módosító törvényjavaslatokat nyújtottunk be, amelyek módosítják a munkatörvénykönyv egyes rendelkezéseit. Minden olyan rendelkezés módosul, amely megszegi valamely uniós irányelvet, és ez nem tart soká, év végéig már megváltozhatnak ezek a rendelkezések” – mondta Costin.
Ugyanakkor a BNS elnöke elmondta: üres beszéd Emil Boc miniszterelnök azon bejelentése, mely szerint ellenőrzéseket kezdeményeznek a feketemunka visszaszorítására.
„A következmények visszaélések lesznek, csúszópénzek, nyomásgyakorlás bizonyos vállalatokra, hogy fekete pénzt szedjenek ki a pártok számára” – magyarázta Costin.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!