
Tizennyolc halálos áldozatot követelt két személyvonat frontális összeütközése hétfő délelőtt Belgiumban, Halle városánál – derül ki a késő délután bejelentett, még mindig csak ideiglenes összesítésből.
2010. február 15., 18:582010. február 15., 18:58
2010. március 08., 17:272010. március 08., 17:27
A helyi válságcentrum közlése szerint a szerencsétlenségben érintett vagonok átvizsgálása még tart, emellett a kórházban ápolt 30 sérült állapotában változás következhet be. Az összes sérült száma meghaladja a 120-at. A hivatalos közlés szerint a tragédiát az okozta, hogy az egyik mozdonyvezető – eddig ismeretlen okból – figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést.
Akár Belgium eddigi legsúlyosabb vasúti szerencsétlenségéről is szó lehet: az országban csak egyszer, 1954 decemberében történt olyan katasztrófa, amelynek húsz halálos áldozata volt. Az elmúlt évtizedben egész Európában is csak három olyan tragédia következett be, amelyben húsznál többen vesztek oda.
A hétfői hallei összeütközés nyomán több vagon kisiklott, volt amelyik felborult, és egy harmadik szerelvényben is kár esett. Túlélők közlése szerint „brutális” csattanás történt, mivel a rossz látási viszonyok miatt egyik vonat sem fékezett az ütközés pillanatáig. Brüsszel környékén hétfő reggel ugyanis sűrű, havas esőben zajlott a közlekedés.
A szerencsétlenség könnyű sérültjeit egy közeli sportcsarnokban részesítették orvosi ellátásban, a súlyosabbakat kórházba szállították. A hatóságok egy ideig igyekeztek együtt tartani a sérülést nem szenvedett utasokat is, hogy minél több helyszíni információhoz jussanak a történtekről.
Egyelőre nem tudni, vannak-e külföldiek az áldozatok között, a balesetet szenvedett szerelvények belföldi járatok voltak. Súlyosan megrongálódott a sínpár fölött húzódó nagyfeszültségű vezeték is. Emiatt leállt a vasúti közlekedés Brüsszel és a belga fővárostól délnyugatra eső térség között, a Brüsszel–Mons, illetve a Brüsszel–Tournai vonalon. Nem jártak a szerelvények a Brüsszelt Párizzsal összekötő nagysebességű (TGV) vasúti vonalon sem. Yves Leterme belga miniszterelnök a katasztrófa miatt lemondta hétfőre tervezett koszovói látogatását – írja az MTI.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!