Geréb László
Geréb László
Geréb László
Geréb László
2023. szeptember 25., hétfő

Munkahatékonyság tekintetében van még tennivalónk

A Covid által megkínzott gazdaság nagyon ki volt már éhezve egy nyugodtabb időszakra, így a 2022-es évre a várakozásaiban mindenki a koronavírus-járvány utáni újjáépítés évére tekintett. Azonban ez a valóságban egyáltalán nem így alakult.

Munkahatékonyság tekintetében van még tennivalónk
2023. május 03., szerda

Az igazság órája – 2022-es költségvetési megvalósítások Székelyföldön

Összehasonlítva a 2022 elején elfogadott költségvetéseket az év során megvalósított eredményekkel, azt tapasztaljuk, hogy volt ahol legfeljebb csak álmokról beszélhetünk, ugyanis a terveknek év végére alig 10%-át sikerült megvalósítani.

Az igazság órája – 2022-es költségvetési megvalósítások Székelyföldön
2023. április 19., szerda

Nyomás alatt a székelyföldi városok

Költségvetés szempontjából a legtöbb székelyföldi város számára kritikus év az idei. Az előző uniós költségvetési ciklus pályázatainak a kivitelezésére az idei az utolsó év, tehát, amit idén nem végeznek el, az elúszik, vagy saját pénzből kell befejezni.

Nyomás alatt a székelyföldi városok
Nyomás alatt a székelyföldi városok
2023. április 19., szerda

Nyomás alatt a székelyföldi városok

2023. március 24., péntek

Elvesztegetett székelyföldi évtizedek

Már szomorú valóságként könyveljük el, hogy amíg az elmúlt tíz évben az ország lakossága 5,3%-kal, addig az erdélyi magyar közösség 10,3%-kal csökkent. Az erdélyi magyarságot érintő negatív tendenciák sajnos nem csak a demográfia területén vannak jelen.

Elvesztegetett székelyföldi évtizedek
Elvesztegetett székelyföldi évtizedek
2023. március 24., péntek

Elvesztegetett székelyföldi évtizedek

2022. szeptember 20., kedd

Hogyan teljesítettek a székelyföldi vállalkozók 2021-ben, a járványhelyzet árnyékában?

A 2021-es évet még mindig a koronavírus-járvány árnyékában élte meg a világ. A gazdaság egy kicsit felszusszant ugyan, de az egyes szektorok még mindig érezték a járvány negatív hatásait. Ráadásként begyűrűzött az energiahordozók válsága is.

Hogyan teljesítettek a székelyföldi vállalkozók 2021-ben, a járványhelyzet árnyékában?
2022. szeptember 13., kedd

Udvarhelyi (ál)valóság

A közösségi média hírfolyamait olvasva, az embernek az az érzése, hogy párhuzamos valóságok városa lett Székelyudvarhely. Mintha más világban élnénk, mint amiről egymásnak írunk, amiről a közösségi
médiában olvasunk.

Udvarhelyi (ál)valóság
Udvarhelyi (ál)valóság
2022. szeptember 13., kedd

Udvarhelyi (ál)valóság

2022. május 06., péntek

Az emberfaló Gálfi

Immáron harmadik koalíciós partnerét, emellett pedig a második alpolgármesterét és városmenedzserét fogyasztja el Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Azonban az elöljáró közvetlen közeléből félreállt személyek száma jóval nagyobb.

Az emberfaló Gálfi
Az emberfaló Gálfi
2022. május 06., péntek

Az emberfaló Gálfi

2022. április 09., szombat

Magukért beszélő számok: összehasonlítottuk a három székelyföldi megye 2022-es terveit

Rekordnak számító gyorsasággal, már januárban, illetve február elején megszavazták a megyei költségvetéseket a székelyföldi megyei önkormányzatok. Az akkor megszavazott számokat vettük nagyító alá.

Magukért beszélő számok: összehasonlítottuk a három székelyföldi megye 2022-es terveit
2022. március 30., szerda

Hat székelyföldi település idei költségvetését hasonlítottuk össze

Mivel idén is a települések életét a nemrég elfogadott helyi költségvetések határozzák meg, fontosnak tartottuk a nagyobb székelyföldi városok 2022-es büdzséjének elemzését, összehasonlítását.

Hat székelyföldi település idei költségvetését hasonlítottuk össze
2022. február 25., péntek

Udvarhely választ, avagy ki kivel fog hétfőn dolgozni

Székelyudvarhelyen rég nem volt választás. Igazából Udvarhelyen már évek óta nem történik semmi érdemleges. Így nem csoda, hogy még egy belső választás is ennyire felkorbácsolja a helyi közéletet.

Udvarhely választ, avagy ki kivel fog hétfőn dolgozni
2021. december 16., csütörtök

Ár-érték arány alapú gondolkodás a helyi adóknál

A közösségi szolgáltatások vásárlása esetében is működik adófizető polgárban az ár-érték arány alapú gondolkodás, hiszen a befizetett adólejeiért mindenki annak megfelelő értékű közösségi szolgáltatást vár el.

Ár-érték arány alapú gondolkodás a helyi adóknál
2021. szeptember 26., vasárnap

2020 gazdasági eredményei Székelyföldön

A járvány, illetve a hozzá kapcsolódó aggodalmak határozták meg a 2020-as esztendőt, a gazdasági szakértők és a vállalkozók borúlátóan ítélték meg az évet. Az utólagos adatok szerint a várthoz képest korántsem lett annyira durva az időszak.

2020 gazdasági eredményei Székelyföldön
2020 gazdasági eredményei Székelyföldön
2021. szeptember 26., vasárnap

2020 gazdasági eredményei Székelyföldön

2021. augusztus 02., hétfő

Bravó, Gyergyószék!

Gyergyószéken végre megvalósult az, amit sok helyen csak papíron vallanak, hogy a város a vidékével együtt kellene éljen. Jó érzés volt látni, hogy a lokálpatrióta egók itt nem oltották ki egymást.

Bravó, Gyergyószék!
Bravó, Gyergyószék!
2021. augusztus 02., hétfő

Bravó, Gyergyószék!

2021. július 09., péntek

Nagyító alatt a székely megyék költségvetései

Mire költ, miért és mennyit hoz be? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amikor a Hargita, a Kovászna és a Maros megyei önkormányzatok büdzséit hasonlítottuk össze. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a három székelyföldi megyét ebből a szempontból is összemérjük.

Nagyító alatt a székely megyék költségvetései
2021. május 17., hétfő

Az újrakezdés költségvetései

Csak az fél a számoktól, aki fél a számonkéréstől – tartja a mondás. A költségvetési tervezésnél nincs számonkérés, ez még csak az álmodozásról szól. Arról, hogy egy település, azaz annak vezetése mit szeretne megvalósítani az előtte álló naptári évben.

Az újrakezdés költségvetései
Az újrakezdés költségvetései
2021. május 17., hétfő

Az újrakezdés költségvetései

2020. december 22., kedd

Állandó versengésben

Elemzésünkben Székelyföld városait a reálgazdaság oldaláról elemezzük, azt vizsgálva, hogy a vállalkozói réteg milyen gazdasági teljesítményt tudhat magáénak, hogy például Székelyudvarhelyre igaz-e a „vállalkozói jólét” jelző.

Állandó versengésben
Állandó versengésben
2020. december 22., kedd

Állandó versengésben

2020. november 12., csütörtök

Befizetett adólejeink sorsa

A helyi költségvetés minden település egyik legfontosabb dokumentuma, hiszen abban kerül meghatározásra, hogy a városvezetés mire szeretné elkölteni az adófizetők által befizetett adólejeket.

Befizetett adólejeink sorsa
Befizetett adólejeink sorsa
2020. november 12., csütörtök

Befizetett adólejeink sorsa

2020. október 01., csütörtök

Weber és a székelyudvarhelyi választások

Székelyudvarhely választott. Az eddig megszokott arcok helyett új emberek kaptak bizalmat a képviselő-testületben. Az ismert magyar pártlógók, a hivatásos politikusok veszítettek.

Weber és a székelyudvarhelyi választások
Weber és a székelyudvarhelyi választások
2020. október 01., csütörtök

Weber és a székelyudvarhelyi választások

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM