2020-ban láttak hozzá a Lemhény és Kézdialmás közötti Szent Mihály-hegyen lévő római katolikus felekezetű, barokk stílusú műemlék-templom felújításához, melyet idén november végéig kell befejezni.
Az elmúlt napokban egy Bölön községbeli bárban bírságolt a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal – olvasható a hatóság Facebook-oldalán.
A román rendőrség napja alkalmából a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken nyílt napot szervez sepsiszentgyörgyi székhelyén.
Ittas motorkerékpárost vettek üldözőbe kedden hajnalban a rendőrök Kézdivásárhelyen. A motoros ráadásul egy utassal menekült, majd balesetezett is.
Több ittasan, hajtási nélkül vezető sofőrt azonosítottak Háromszéken a hétvégén a közlekedési rendőrség munkatársai.
Sepsiszentgyörgyön március eleje óta működik a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete által üzemeltetett szociális konyha, Kézdivásárhelyen évek óta az önkormányzat működtet hasonló létesítményt rászorulók számára és nemcsak.
Ittasan, jogosítvány nélkül, illetve hamis jogosítvánnyal közlekedő sofőröket füleltek le a Maros megyei rendőrök a napokban.
Cristian Tabără a román közszolgálati televízió Exclusiv în România című műsora számára Kézdivásárhelyen forgatott több napon át. Többek között a március 15-ei főtéri ünnepségen is részt vett, emellett előadást tartott a román-magyar együttélésről.
Tarlótűzhöz, valamint kigyúlt melléképülethez vonultak ki a csíkszeredai hivatásos tűzoltók vasárnap, koradélután.
Két gázolásos baleset is történt szombaton Maroshévízen. Egyik esetben egy idős robogóst, a másikban pedig egy úttesten átkelő gyalogost ütöttek el, mindkettejüket kórházba szállították.
A szervezett bűnözés elleni ügyosztály Kovászna megyei rendőrei a DIICOT ügyészeivel együttműködve droglabort számoltak fel a napokban.
Egy sepsiszentgyörgyi útkereszteződésben ütközött két gépkocsi, a balesetben négyen sérültek meg.
A kézdivásárhelyi minorita rendházban a tervek szerint szeptembertől magyar állami támogatással indítanának be szakképző iskolát – hangzott el a felújított épületben rendezett vállalkozói találkozón.
Nyolc kidobott kutyakölyköt talált egy nő az előpataki erdő szélén. A szépmezői állatmenhelyen elutasították, így egyelőre ő gondozza, és a hatóságok közbenjárásáig gazdát keres az ebeknek. A hasonló esetekben kiróható bírságokról is érdeklődtünk.
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban csütörtökön mutatták be a Sárosi Csaba képzőművészeti munkáit és életét ismertető albumot.
Kézdivásárhely főterén több ezren gyűltek össze, hogy a dicső múltra emlékezzenek. Rég lobogott ennyi székely és magyar zászló a céhes városban, mint az idei központi ünnepségen, melynek díszvendégei Cseke Attila, valamint Potápi Árpád János voltak.
Szerdán avatták fel a zeneiskolaként is ismert kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola udvarán a magyar kormány támogatásával épített többfunkciós tornatermet.
Elhelyezte a bölcsőde alapkövét kedden Kézdivásárhelyen Cseke Attila fejlesztési miniszter, Manuela Irina Pătrășcoiu, az Országos Befektetési Ügynökség elnöke és Bokor Tibor polgármester, majd az uszoda kivitelezési szerződését írták alá.