Két sepsiszentgyörgyi kereskedelmi egységet bírságolt egyenként 6500 lejre, és mintegy 1100 lej értékű játékot kobzott el azoktól a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal – olvasható a hatóság Facebook-oldalán.
Dálnok polgármestere nemrég Bukarestben egy, az Országos Helyreállítási Alaphoz (PNRR) benyújtott és kedvező elbírálásban részesült pályázat megvalósítására írt alá támogatási szerződést több mint kétmillió lej értékben.
Hagyományos farsangtemetést tartanak szombaton, február 18-án Kézdivásárhely főterén, míg egy hét múlva, 25-én Bölönben is.
Kisteherautó ütközött a Regiotrans Bereckből Brassó irányába tartó menetrend szerinti vonatjáratával kedden 13 óra körül Kézdivásárhelyen, a Vágóhíd utcai sorompó nélküli vasúti átkelőnél.
Három országból érkeztek diákok és tanárok Kézdivásárhelyre, hogy péntekig a helyi Bod Péter Tanítóképző Érzelmi intelligencia fejlesztése önkéntesség által című programsorozaton vegyenek részt.
Egyre többen tartják fontosnak, hogy segítsék a törökországi és szíriai földrengések károsultjait: gyűjtőpontok nyíltak Csíkszeredától Sepsiszentgyörgyig, és a jelek szerint több rendben szállítanák a segélyeket Bukarestbe.
Több mint hetvenmillió lejből gazdálkodhat a háromszéki fürdőváros, a 9200 lakost számláló Kovászna önkormányzata idén.
A háromszéki Lemhény önkormányzata igyekszik minél jobban kihasználni az uniós pályázatok nyújtotta lehetőségeket. Az országos helyreállítási terv egyik projektjében benyújtott, kedvezően elbírált pályázatuk finanszírozására bólintottak rá az illetékesek.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház onkológiai osztályán tavaly kezelt betegek közül a legfiatalabb 18 éves volt.
Ötezer lejre bírságolt egy sepsiszentgyörgyi gyorséttermet a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal – olvasható a hatóság Facebook-oldalán.
Kozma Albert bölöni unitárius lelkész adománygyűjtést szervez a törökországi földrengés károsultjai részére. A lelkipásztort a miértről és hogyanról kérdeztük.
Ellenőrző és figyelemfelkeltő akciókat szerveztek a balesetveszélyes útszakaszokon a Kovászna megyei rendőrség közlekedésrendészeti munkatársai az elmúlt napokban. Összesen 188 bírságot róttak ki.
A Kovászna Megyei Környezetőrség által januárban kiszabott bírságok értéke 90 ezer lejre rúg, 15 ezer lejjel meghaladva a tavaly decemberi büntetéseket. Úgy tűnik, a civil környezetvédők sem maradnak egyelőre „munka” nélkül.
Túlzás nélkül állítható, hogy az önkormányzatok talán legnagyobb gondja előteremteni a különböző pályázatokhoz szükséges önrészeket. Kézdivásárhely esetében például legalább tizenötmillió lejre van szükség.
A Gyulafehérvári Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly év novemberében a Közép-romániai fejlesztési régió megyéi közül átlagban legtöbbet (4,42 napot – szerk. megj.) a háromszéki szálláshelyeken tarózkodtak a turisták.
Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.
A Maros megyei közlekedésrendészet munkatársai a sebességhatárok betartását ellenőrizték megyeszerte szombat délelőtt.
Egy Kovászna megyei eset következtében módosítaná az egészségügyi minisztérium a kórházban elhunyt betegek orvosi dokumentumaihoz való hozzáférés szabályozását – számol be az Agerpres hírügynökség.