
Idén is maszkurákkal temetik a farsangot Kézdivásárhely központjában is. Archív
Fotó: Antanténusz Egyesület/Facebook
Hagyományos farsangtemetést tartanak szombaton, február 18-án Kézdivásárhely főterén, míg egy hét múlva, 25-én Bölönben is.
2023. február 15., 13:442023. február 15., 13:44
A céhes városban a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés szervezésében tartják a farsangtemetést. „Szívesen látunk minden érdeklődőt, aki kíváncsi a maszkurásokra, vagy csatlakozna a régi kaszárnya épülete elől 11 órakor induló felvonuláshoz.
– osztotta meg lapunkkal a szervezők nevében Tóth László újságíró. A téltemetés, bábégetés, mókás népi rituálé a Vigadó előtt történik a torjai Bálványos fiai Egyesület tagjai, valamint a gelencei Burusnyán néptáncegyüttes jóvoltából – tette hozzá. Ezt megelőzően, pénteken 17 órától a Kicsid Gábor Sportcsarnokban a helyi középiskolák részvételével Legfarsangot tartanak.
A Bölöni Ifjúsági és Kulturális Egyesület február 25-én rendezi a település híres nappali farsangját, újságolta el a Székelyhonnak az esemény fő támogatójaként számon tartott helyi önkormányzat képviseletében Ferencz Zoltán alpolgármester.
– hangsúlyozta az elöljáró.
A tél elmúltának, szimbolikus eltemetésének sok vidámsággal, álarcos felvonulással és tréfás jelenetekkel tűzdelt ünnepének résztvevői reggel 8 órakor a község központjában találkoznak, a felvonulás 9-kor indul a Szász Band akkordjaira, a falu bejárása után pedig ugyanoda érnek vissza és égetik el a bábukat 16.30-kor. Ezt követően, 20 órától a helyi kultúrotthonban farsangi bált rendeznek – olvasható a szervező Akácsos Zsolt Facebook-oldalán.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!