
Fotó: Iochom István
Három országból érkeztek diákok és tanárok Kézdivásárhelyre, hogy péntekig a helyi Bod Péter Tanítóképző Érzelmi intelligencia fejlesztése önkéntesség által című programsorozaton vegyenek részt.
2023. február 13., 16:512023. február 13., 16:51
A hétfő reggeli nyitóünnepségen a házigazda tanintézmény képviselői mellett a programban részt vevő anyaországi, török és olasz diákokat és pedagógusaikat dr. Zoller Katalin tiszteletbeli aligazgató köszöntötte, majd az iskola diákjainak Egyformázni, különbözni című előadását követően az ünnepi beszédek következtek.
Deák Magdolna, a Bod Péter Tanítóképző igazgatója megjegyezte, „a városunkba érkezett budakeszi (Magyarország), olasz és török tanárok, diákok látható és hallható módon különböznek ugyan egymástól, de
Ők azok, akiknek életformájuk az önkéntesség!”
Mevlüde Ceran törökországi projektvezető érzelmeivel küszködve szólt a jelenlévőkhöz.
– utalt hazája tragédiájára.
Deme Ildikó, a Bod Péter Tanítóképző projektvezetője lapunknak elmondta, a kézdivásárhelyi a harmadik mobilitási tevékenység a projekt keretében. „A világjárvány miatt 2019 helyett egy évvel később startolt a program: voltunk Magyarországon és Szicíliában, majd május közepén Törökországban találkozunk a többi résztvevővel” – részletezte.
A hétfői programban a Zöld Nap Egyesület önkénteseinek előadása, csapatösszerázó játék, iskolalátogatás, kincskereső játék és városnézés szerepelt. Kedden a múzeumlátogatás és mézespogácsa-írás mellett a program résztvevői a Szent Anna-tóhoz látogatnak el, szerdán háromszéki farsangi szokásokkal ismerkednek, rádióinterjún vesznek részt, sporttevékenységeket folytatnak, majd Bálint-napi mulatságon tombolják ki magukat. Csütörtökön a törcsvári kastélyhoz és a prázsmári erődtemplomhoz kirándulnak, pénteken az egyes csapatok különféle műhelymunkákon vesznek részt, majd a Legfarsang megtekintése után záróünnepséggel tesznek pontot az Erasmus+ rendezvénysorozat végére.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
szóljon hozzá!