Szimpatikus, mindenre elszánt koboldok, visszataszító és ijesztő skeksisek, csigalassú, de nagyon bölcs misztikusok, fürödni nem akaró becők – igen, ezek egy tündérmese szereplői, akiket egy kitalált világ és egy különleges erővel bíró kristály köt össze.
Frank Wedekind Lulu című darabját mutatta be szeptember 6-án a kolozsvári színház társulata. Az előadást a budapesti Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő rendezte, és szeptember 20-án tekinthető ismét meg, a pénteki előadásra pedig jegyet is lehet nyerni.
Egyszerre szép, varázslatos, kőkemény, melankolikus és úgy véres az új Tarantino-film, hogy hahotázom rajta. Egy igaz történethez hozzáadott fikciós sztori, ami akkorát csavart a végén, hogy szinte úgy ugráltam a moziszékben, mint egy koncerten. Spoilermentes kritika.
2001. szeptember 11-ről újabb és újabb bőröket lehet lehúzni, már ami a mozgóképes alkotásokat is illeti. Két friss mozi immár nem oknyomozó, hanem történelmi perspektívából dolgozza fel a témát, s mindkettő nálunk is látható. Ajánló.
Nem reality, ez maga a valóság. Maris egy modern kori rabszolga, akit a sors egy dokumentumfilm-rendezővel hozott össze. A történetből készült, Egy nő fogságban című alkotást a Doklavina keretében néztük meg.
Ha Várnába vinne utunk – és miért ne vinne –, van egy hely, amit nem érdemes kihagynunk, ha érdekelnek a közelmúlt tárgyi emlékei.
„Megkereslek és kitípem a beled!” – ismerősek az ilyen és ehhez hasonló fenyegetések? Hallott ön is ilyenről? No és a felvidéki, színtiszta magyar maffiáról, amely a kilencvenes évek végén (és azelőtt is) rettegésben tartotta Dunaszerdahely lakóit? Nem film, nem mozi, hanem egy igen jó regény született a történetből.
Mi is lenne jobb időtöltés a nyaralás utáni, egyre hosszabbodó őszi estékre, mint kedvenc sorozatainkkal elütni az időt, vagy épp új kedvenceket fedezni fel a rendkívül nagy kínálatból? Ehhez ajánlunk most néhány sorozatot a streamingszolgáltatók aktuális kínálatából.
Nem, nem lehet azzal vádolni, hogy öreges lenne a marosvásárhelyi Szféra. S nem azért, mert tizenévesek szerveznék, vagy csak harmincon aluli résztvevőket engednének be. Nem, itt a negyvenes vagy éltesebb korosztálynak is valami szokatlant akartak kínálni.
Idén sem maradtunk sötét, diktatórikus jövőkép nélkül, Margaret Atwood Gileádjában pedig még talán sosem volt ennyire kilátástalan a létezés. A Szolgálólány meséjének harmadik évada újabb mélységeket tár fel a kitalált elnyomó diktatúrából.
Alig túl az év felén, bátran jelenthetjük ki, hogy igencsak erősre sikerült a 2019-es év a sorozatok terén, nyáron pedig nemhogy pangás, de épp, hogy dömping van a folytatásos történetek palettáján, a felhozatal pedig már el is feledtette velünk, hogy az év elején mennyire a Trónok harca körül forgott szinte minden.
Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.
Álhírek mindig is voltak, de valahogy mégsem volt ekkora balhé belőlük, mint manapság. Miért nagyobb a baj, mint régebb? Mert rombolják a demokráciát – mondja például Székedi Levente egyetemi adjunktus. Hogy miképpen, arra éppen a Brexit és a benne szerepet vállaló Cambridge Analyitca az egyik legjobb példa.
Fodor István fül-orr-gégész szakorvos, osztályvezető főorvos több tucat kiállításon van túl, fotóalbuma jelent meg, előadásokat, úti beszámolókat tart. Beszélgetésünk apropójául pedig az szolgált, hogy júliusban egy Fodor-fotó volt a hónap asztrofotója a National Geografic online kiadásban.
Gösta a legjobb ember a világon. Csendes, nem ártana a légynek sem és valamiért úgy érzi, hogy mindenkin segítenie kell, aki az útjába kerül. De családja, illetve a hozzá közel álló emberek történetesen mind olyanok, akiknek erre a csupaszív, segítőkész emberre van szükségük, hogy maximálisan kihasználják őt. Ajánl&a
Nem csak sorozatokból, hanem streamingszolgáltatóból is egyre több lesz, hiszen mindenki a saját felületén akarja eladni a nézőnknek az exkluzív tartalmakat. Már tudjuk, hogy a Netflixen túl is van élet, összeállításunkban a leendő és már létező legnagyobb streamingplatformokat vesszük górcső alá.
Hogyan is alakult át a közigazgatás a 19. század végi Szeredában? Honnan került elő a Vármegyeháza nagy címere? És mit jelentett a szeredaiaknak a vasút megjelenése, illetve milyen fontosabb, ma is létező épületekről tudhatunk meg többet?
Ismét lesz ritmusfesztivál a csíkszeredai Mikó-várban, ahol, ahogy már megszokhattuk, helyi tehetségeket és a zenei élet nemzetközi élvonalába tartozó produkciókat is megtekinthetünk. De kik is ők az idén?
Miközben egyre több Erdélyben a fesztivál, harmincadik kiadására a Tusványos az maradt, ami egyik évben a szlogenje is volt: egy biztos pont. Miközben minden évben van egy kis, előnyére váló újdonság.