Kemény tizenöt év van mögöttük, sok mélyponttal, de rengeteg jó emlékkel is, főleg az utóbbi hat-hét évből – nyilatkozta Marsalkó Dávid, a Halott Pénz zenekar frontembere a Ligetnek. A születésnap alkalmából ezúttal Csíkszeredában ünnepelnek egy hétvégén keresztül – a közönséggel közösen.
Kémikusnak készült, de úgy látszik, Istennek más tervei voltak vele – a margittai Horváth János Gimnáziumban tanító Bordás Mária református vallástanár életútjáról, hivatásáról, a hitoktatás kihívásairól mesél az e heti Erdélyi Naplóban.
Hát ilyen világ volt címmel jelent meg a székelyudvarhelyi Szabó Elvira visszaemlékezéseit tartalmazó kötet, amely úgy szól a családról, közösségről, kitartásról, szeretetről, emberségről, hogy közben fontos adalékokkal egészíti ki Székelyudvarhely múlt századi történetét.
Kolozsváron és Nagyváradon lép fel október közepén Földes László Hobo a Hé, Magyar Joe! című előadással.
A Kis-Küküllő menti Ádámosnak, Vízmellék egyik falujának a népzenéjével ismertet meg a Hagyományok Háza legújabb kiadványa. A Horváth Attila és Árendás Péter gondozásában megjelent hangszeres népzenei példatár Kozák József ádámosi prímás dallamaiból merít.
Nem unatkoznak októberben (sem) a Role zenekar tagjai, október 4–19. között ugyanis egy kilencállomásos turné állomásain csendülnek fel csíkszeredai formáció dalai itthon és határon túl.
A sporton keresztül sok mindent kapott mint ember, sőt, egy-egy mélypontról éppen az úszás húzta ki – vallja. Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszóval közöl interjút a Székelyhon napilap e heti Erdélyi Sport kiadványa.
Románia bajnoka lett az 54 kg-os súlycsoportban, és tagja az olimpiai selejtezőre készülő romániai válogatottnak a csíkszeredai Török Eszter, a Bene Regaz Sportklub ökölvívója. A Székelyhon napilap e heti Erdélyi Sport mellékletében a csíkszeredai sportoló eddigi pályafutásáról, az őt kinevelő klubról olvashatnak.
Ma is értékes ereklyeként őrzi Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa, pápai káplán, címzetes esperes azt a magnós rádiót és Jancsó Benedek, Erdély története című könyvét, amelyet évtizedekkel ezelőtt Márton Áron püspöktől kapott ajándékba.
Mert mi is az apa dolga? Hozza a pénzt a házhoz, néha-néha szigorúan szóljon rá a gyerekre, hogy legyen rend, s azzal menjen, szereljen kocsit. Igaz? Ennél azonban nem is állhatnánk távolabb az igazságtól. Léder Lászlóval már beszéltünk az „apaforradalomról”, most elhozta a posta a könyvét is.
Úgy is mondhatnánk, hogy minden balszerencse, ami megtörténhet, meg is történt ezzel a filmmel. Nem amiatt vonult be a köztudatba, hogy milyen lett a végeredmény, hanem, hogy mennyi viszontagság történt, amíg elkészülhetett. The Man Who Killed Don Quixote kritika.
Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.
Bernád Rita a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség főlevéltárosa és négygyermekes családanya – róla olvashatunk a Székelyhon napilap e havi Hit-vallás kiadványában.
Munka, család, hivatás – van, akinek sikerül összeegyeztetni, egyensúlyban tartani. Csillag Simon Repolski Imola és Csillag István művészházaspárt látogattuk meg csíkszeredai otthonukban.
Csíkszeredában, a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztiválon tartották Szőcs Petra: Déva című filmjének romániai premierjét kedden este. A teltházas vetítésen az alkotás főszereplője, a Katót alakító Nagy Csengelle is jelen volt. A film főszereplőjével a vetítés után Mihály László beszélgetett.
A19. század végi, 20. század eleji Csíkszereda hétköznapjait ismerheti meg az, aki a Csíki Székely Múzeum Útkereszteződésben című várostörténeti kiállításának hatodik termét látogatja meg.
2019-es román vígjátékot láthatott a közönség a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál nulladik napján. A Faci sau taci (Megteszed, vagy hallgatsz) majdnem teltházas vetítésén a film rendezője Iura Luncașu, valamint két szereplője, Augustin Viziru és Levent Sali is jelen voltak.
Sokan régi román filmek szép nőszerepeiből, mások kolozsvári vagy marosvásárhelyi színpadokról emlékeznek még Szilágyi Enikő színművészre, aki éppen harminc éve hagyta itt az országot. Sok-sok év után most ismét marosvásárhelyi színpadon látni.
Számos olyan kalandot idéz fel Nagy Lóránt első könyvében, amelyeket olvasván a mai szülők a fejüket fogják, és amelyeket a mai fiatalok talán el sem tudnának képzelni. A nyakleves antológiája című kötet azonban több, mint a gyermek- és kamaszkori csínytevések puszta leírása: egy kor lenyomata.