
A kolozsvári Mikó étterem
Fotó: Makkay József
Dolgozott autóalkatrész-forgalmazó cég és bútorgyártó vállalat vezetőjeként, és ő építette ki Kolozsvár első magyar éttermeit. A kolozsvári Mikó étterem tulajdonosa és vezetője, Kovács Zsolt kilenc éve arra törekszik, hogy övé legyen a kincses város igazi „magyar vendéglője”. Olvassák el a Székelyhon Erdélyi Gasztró mellékletének írását.
2020. január 15., 15:482020. január 15., 15:48
A kolozsvári Mikó étterem tulajdonosát és vezetőjét, Kovács Zsoltot legtalálóbban a hivatásos menedzser titulussal lehetne jellemezni. Amióta a kilencvenes évek elején elvégezte a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem közgazdasági szakát, sok mindennel foglalkozott, amíg a vendéglátóiparban kötött ki.
Kovács Zsolt hosszas keresés után horgonyzott le a gasztronómia mellett
Fotó: Makkay József
Egy autóalkatrész-forgalmazó vállalatnál kezdte pályafutását 1996-ban, de amikor 2000-ben megszületett az első lánya, megpróbált egy nyugodtabb állást keresni és egy bútorgyár vezetője lett. Később magyarországi barátja révén olasz konyhagépek és lengyel háztartási gépek romániai forgalmazójaként váltott szakmát, majd egy fejvadász cég látókörébe került és idővel, így jött képbe a római katolikus egyház tulajdonában Kolozsváron beindult Agapé vendéglátóipari cég vezetése.
A kétezres évek elején ez volt Kolozsvár első, jól átgondolt magyar éttermi kezdeményezése, ahol nemcsak a magyar receptek alapján elkészített a la carte éttermi felhozatalt és annak önkiszolgálós változatát honosították meg, hanem a több évtizedes kommunista éra után itt teremtették meg elsőként Kolozsváron a magyar zenével fűszerezett vendéglői esteket a Kós Károly nevét viselő éttermükben.
Hogy milyen út vezetett az Agapé étteremből a Mikó étteremig, arról a Székelyhon szerdai gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztróban olvashatnak.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!