A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a határon túli magyar utánpótlás támogatására létrehozta az Együtt növünk fel! elnevezésű alapítványt, melynek Ilyés Ferenc lesz az elnöke. A Székelyhon napilap Erdélyi Sport mellékletében az alapítványról olvashatnak.
Habár nincs valami napfényes nyarunk, és a járvány is jól betett, azért jól esik emlékezni azokra a nyarakra, amelyekben volt még tartalom. Fagyi, napolaj, fröccs, Fekete-tenger vagy Balaton – a magyar popkultúrában főleg utóbbi. Magyar retróslágerből viszont itt van néhány.
Gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szeret zenélni a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes, amelynek sokszínűségét két új projektje, a Mozsikácska és a BRVLG (Borvilági) jelzi. Ez utóbbi Nemcsak borivóknak című lemezét mutatják be a hétvégén.
Temetésén Tamási Áron is a búcsúztatói között volt, életében összejárta a nagyvilágot, és valami szépet és jót szeretett volna összehozni idehaza, Erdélyben. Nem sikerült neki, kortársai nem becsülték meg. Most dokumentumfilm foglalkozik az életével.
A mezőgazdaság több ágazatában indít gazdaképző tanfolyamokat a gyergyószentmiklósi Agrocaritas Vidékfejlesztés. A sajtkészítő látványműhelyéről híressé vált székelyföldi felnőttképző központba kalauzolja el olvasóit a Székelyhon napilap Erdélyi Gasztró melléklete.
A szerelem és nemiség minden változatával együtt nem alkalomszerű eseménye a mindennapi létnek. Kettőzöttsége két életérzést rejt magába, a szégyent és a félelmet, de az együvé tartozás és együtt haladás szakadatlan együtt járását hozza – vallja Balázs Lajos néprajzkutató.
A Hargita Rali huszonnyolcadik kiírása következik, a jelenlegi állapotok miatt azonban a brassóival együtt egy új versennyé gyúrták össze. A Hargita Gyöngye Tess Rali szervezői optimisták a hétvégi versennyel kapcsolatban.
Igényes fikciós dokumentumfilm készült a nagy székely mesemondóról, a Magyar Televízió még június 4-én mutatta be, az akkori Trianon-megemlékezések sorába tartozott ez az alkotás is. Szerencsére vissza lehet nézni – és érdemes is.
A mai mindennapi életben a kézírás visszaszorulásával a kalligráfiát, a díszesen megírt szövegek elkészítését speciális alkalmakkor gyakorolják. A kolozsvári Csűrös Réka mintegy négy éve foglalkozik a szépen írás művészetével.
Hosszú, alapos és véget nem érő elemzésekbe lehetne bonyolódni a 2017-ben képernyőre került, és utolsó évadát a napokban bemutatott Dark című német sorozat rendkívül bonyolult cselekményének a részletezését illetően, mi azonban magáról a sorozat nagyszerűségéről elmélkedünk egy sort.
Az első romániai magyar nyelvű kereskedelmi rádió történetének fontosabb szakaszait, pillanatait villantja fel a Két évtized Príma Rádió – Udvarhelyszék hangja című emlékalbum. Ennek apropóján tekintettünk vissza az alapítókkal a kezdetekre.
Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.
Amikor csak teheted, pattanj bringára: egészséges, környezetkímélő és menő – ezt sugallja néhány dal is, amelyeket erre a szép nyári délutánra válogattunk össze. Biciklin is ajánlott őket hallgatni, ám legyünk résen, tartsuk be a szabályokat. Dalra fel!
Hagyományos magyar népzenét játszó, 16 és 35 év közötti hegedűsök jelentkezését várják július 6-áig a Balatonfüredi Prímásverseny szervezői. A versenyt, amelyet nyolcadik alkalommal szerveznek meg az Anna-fesztivál rendezvényeként, július 21-én és 22-én tartják a balatonfüredi Kisfaludy Galériában.
Vannak a videójátékok, és van a The Last of Us. Ez a játék ugyanis már egy külön jelenség, aminek a nemrég megjelent második része akkora port kavart a játékos-körökben, hogy még sokáig elemzések és viták tárgya lesz. Kritika.
A Tunéziába utazók leginkább a turistaközpontokat látogatják, feljebb kevesen jutnak el. Pedig, ha megteszik, igazi csodákban lehet részük. Az északi országrész egyik legvonzóbb része a Cap Bon félsziget, ide kalauzolnak el az e heti Erdélyi Naplóban.
A világjárvány, a karantén és a kijárási tilalomhoz köthető történeteket, emlékeket gyűjt a Csíki Székely Múzeum. Arra kérik a csíkiakat, hogy osszák meg tapasztalataikat, gondolataikat, hogy miként élték meg az elmúlt pár hónapot.
Talán nincs is olyan erdélyi ember, akinek ne lenne személyes ordaélménye. A Székelyhon napilap szerdai Erdélyi Gasztró kiadványában a székelyudvarhelyi Gizi Csárdában készült ordás ételeket mutatják be.
Több mint húsz éve neki is van abból a harmincból, amely bajnoki cím nélkül tel el Liverpoolban. Közben viszont megért két csodálatos Bajnokok Ligája-győzelmet, rengeteg csalódást és örömöt. A Székelyhon napilap Erdélyi Sport kiadványának munkatársa számol be a Liverpool FC-hez fűződő viszonyáról.