
„Én itt otthon érzem magam, amikor nem laktam itt akkor is úgy éreztem, hogy hazajövök" – mondja a Budapesten született Halász Anna
Fotó: Veres Nándor
Noha otthonosan mozgott az akrobatikus rock and roll, a balett, a versenytánc világában, ő mégis néhány évvel ezelőtt a néptáncot választotta. Vagy a néptánc választotta volna őt? Halász Anna ízig-vérig budapesti lány, aki tavaly ősztől a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes hivatásos táncosa.
2021. június 21., 18:512021. június 21., 18:51
Bár a tánc egészen kislánykorától része az életének, és a hagyományok is mindig érdekelték, azért arra még maga sem gondolt, hogy felnőttként néptáncos lesz. Annál is inkább, hogy a néptáncot egy időben kifejezetten utálta – mondja nevetve Halász Anna, akivel röpke félórára két táncpróba között ülünk le beszélgetni.
Anna viszonylag későn kezdett néptáncolni, immár ez a hetedik éve, hogy a színpadra néptáncosként lép. „Bár a hagyományőrzés, a hagyományok mindig érdekeltek, hiszen sok időt töltöttem vidéken nagyszüleimnél, rokonoknál, barátoknál, a néptáncot utáltam, talán azért is, mert az általános iskolában kötelező volt. Nem tetszett a kettőt jobbra, kettőt balra stílus, akkor azt hittem, csak ebből áll. Kislánykorom óta táncolok elég sokfélét, de bármit is táncoltam, azt sosem csak hobbiszinten tettem, mégis különböző okok miatt abbamaradt minden. Noha a néptáncot nem, a népzenét nagyon szerettem. Egy alkalommal elmentem egy iskolatársammal egy néptáncos rendezvényre, amelyen legalább nyolcszázan táncoltak. Végignéztem, és azt kérdeztem, mikor kezdhetek? Mivel nyár volt, azt a választ kaptam, hogy szeptemberben. Micsoda, még három hónap tánc nélkül? – kérdeztem. Akkorra már világos volt számomra, hogy én tánc nélkül nem bírom. Bár aztán később a Magyar Táncművészeti Egyetemre nem jutottam be, de a szívem továbbra is a tánc felé húzott” – eleveníti fel.
Így lett tagja a Timár Böske táncművész és Timár Sándor koreográfus által alapított Csillagszeműek Táncegyüttes ifjúsági csapatának. „Böske néni azt mondta, hogy ügyes vagyok, és két év sem telt el, és bekerültem a nagyobbakhoz, a fellépő csoportba. Amikor eljöttem otthonról, akkor alakult meg Timár együttese. Ott, valamint a Bem Táncegyüttesben táncoltam Kis Pista és Demeter Erika vezetésével. Fanatikus voltam, nagyon szerettem. Sok mindent táncoltam én már, de azt elmondhatom, hogy a néptáncba hazaértem. Nem tudom, hogy isteni gondviselés-e, de azt mondták, tehetséges vagyok, és ha beleteszem szívemet, lelkemet, az időmet és az energiámat, meglesz az eredménye” – magyarázza lelkesen.
Anna álma mindig is az volt, hogy hivatásos táncos legyen. Az, hogy az álom valóra vált a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél, az maga a csoda. A fiatal budapesti lány számára nem ismeretlen terep Erdély, Székelyföld. Többször is megfordult itt már tánctáborokban – jegyzi meg –, s amíg bátyja Hamburgot választotta lakhelyéül, ő azt mondta, vagy Magyarországon marad, vagy Erdélybe költözik.
Szerdán éjfélig lehetett jelentkezni, ezt kedden este láttam meg, de sikerült még a leadási határidő utolsó előtti pillanatában elküldeni a jelentkezési lapot. Aztán csütörtökön hívtak, hogy hétfőn reggel lenne a próbatánc Csíkban. A legszigorúbb járványügyi korlátozások közepette, akkor voltak lezárva a határok, én jöttem, mert jönnöm kellett állásinterjúra. Én ezt nagyon akartam, és ha kitűzök magam elé egy célt, meg is valósítom, akkor is, ha hosszú időt és sok energiát vesz igénybe. Megvolt a próbatánc, jelezték, hogy szívesen dolgoznának velem, én otthon érzékeny búcsút vettem, és ide költöztem. A hozzám közel állók tudták, ha lesz lehetőségem, akkor én eljövök.”
Anna álma mindig is az volt, hogy hivatásos táncos legyen
Fotó: Veres Nándor
Anna tavaly ősztől hivatásos táncosa az együttesnek, de olyan gyorsan történt a költözés, hogy Budapesten még mindig vannak olyan ismerősei, akik nem is tudják, hogy Székelyföldön él. Poénosan teszi hozzá: sokszor mondogatta, a szigorú járványügyi intézkedések miatt, ha nem szerveznek az együttessel magyarországi turnét, meg sem tudja látogatni a családját.
„Én itt otthon érzem magam, amikor nem laktam itt, akkor is úgy éreztem, hogy hazajövök. Egy dolgot nem szeretek, az pedig a hideg.
Vegyük csak a disznóvágást. Itt mindenki feszt disznót vág, ez természetes dolog. Nálunk ennek nincs olyan erős hagyománya. Vagy ott vannak a szüreti bálok, itt minden faluban megszervezik az adott település szokásaival, nálunk nem így van. Én nem tudom honnan, valahonnan nagyon mélyről jön, de én itt nagyon szeretem” – árulja el.
Vásárolt már magának egy teljes rend gyimesi viseletet, készül a csángós bundája és van már szászcsávási cigány rokolyája is
Fotó: Veres Nándor
Annának korábban a cigány táncok, azon belül is a szászcsávási meg az örkői táncok számítottak a szíve csücskének, aztán a bonchidai és a kalotaszegi román forgatós táncok keltették fel az érdeklődését mindaddig, amíg meg nem ismerte jobban a gyimesi táncokat. „Most már nem tudom eldönteni, hogy a dobogó legfelső fokán a gyimesi vagy a cigány táncok vannak” – kacag nagyot. Tény, hogy vásárolt már magának egy teljes rend gyimesi viseletet, és csillogó szemekkel újságolja, hogy Gyimesfelsőlokon most készül a csángós bundája. Igaz – teszi hozzá –, van eredeti szászcsávási cigány szoknyája is.
Egyelőre nagy szívfájdalma, hogy családja, barátai nem láthatják őt a színpadon, és nagyon várja már a telt házas előadásokat. „Volt egy előadásunk nemrég, amikor már többen jöhettek, és a nézők állva tapsoltak. Valahol elöl hajoltam meg, nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Megható, felemelő volt. Nem tudom mit hoz a holnap, de úgy érzem, most jó helyen vagyok” – búcsúzik derűsen, és szalad a próbára.
Két történelmi kataklizma, egy eltűnt világ és egy mitikus hely emlékezete: Csíkszeredában mutatták be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, ahol a beszélgetés az irodalom, az emlékezet és az identitás kérdéseit is felnyitotta.
Reggelire, tízóraira kiváló választás ez a könnyen elkészíthető kifli – nálunk a kedvenc hagymás sajtomhoz készült.
A karamellás popcorn sokak kedvenc házi nassolnivalói közé tartozik: vajas, édes és enyhén sós egyszerre. A pattogatott kukoricát selymes karamell borítja, amely sütőben roppanósra sül, mégis kellemesen rágós marad. Egyszerű, de ellenállhatatlan.
Hogyan lesz egy kapuból szimbólum, egy kalácsból identitásjel, egy múzeumi tárgyból közösségi emlékezet? Pozsony Ferenc új kötete a székely kultúra reprezentációjának történetét és jelenkori jelentését tárja fel.
Újabb ízletes ehető vadnövényekkel bővülhet a kosarunk, hiszen sorra bújnak ki az új tavaszi fajok a felmelegedésnek köszönhetően. Ezúttal a bajuszos hagymát fogjuk megismerni, és a salátaboglárka leveleit is elkezdhetjük begyűjteni.
Tusrajzok, amelyek egyszerre idézik a mikroszkóp alatti világot és az ókori mítoszokat. Sárosi Mátyás Zsolt csíkszeredai kiállítása a természet és az ember viszonyát boncolgatja – nyugtalanító pontossággal.
Egy frissen restaurált műtárgyat, Sikó Miklós Bem tábornok című alkotását választotta a Csíki Székely Múzeum a márciusi hónap tárgyává, amellyel egyben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe előtt tiszteleg.
Földrengés, háború, eltűnések – sorsok a történelem romjai között. Március 5-én az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében Csíkszeredában mutatják be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, a szerzővel Borsodi L. László beszélget.
Sok szempontból egészséges, de egyáltalán nem mindegy, hogy meddig böjtölünk – vallja dr. Lőrinczi Kincső diabetológus és dietetológus szakorvos. Videónkból kiderül az is, mire érdemes fokozottan odafigyelni, illetve kiknek nem ajánlott a böjtölés.
Az édesburgonya ma már nem egzotikum, hanem a tudatos konyha egyik kedvence: a Dél-Amerikából származó növény történetét, itthoni elérhetőségét és az izgalmasabb édes-sós felhasználási módjait járja körül a Krónika összeállítása.
szóljon hozzá!