Hirdetés
Hirdetés

Menni vagy maradni – ez itt a kérdés! A kivándorlás dilemmája a kolozsvári színházban

A képen balról jobbra Kézdi Imola, Dimény Áron és Albert Csilla •  Fotó: Biró István

A képen balról jobbra Kézdi Imola, Dimény Áron és Albert Csilla

Fotó: Biró István

Június 17-én, csütörtökön 19 órától tűzte ismét műsorára a Kolozsvári Magyar Színház társulata Dragomán György Kalucsni című drámáját Visky András rendezésében. A darab egy letűnt korszakot idéz, amikor bőven volt félnivalójuk az embereknek a kommunista Romániában.

Nánó Csaba

2021. június 14., 17:542021. június 14., 17:54

Olyan színdarab, amely emlékeket ébreszt. Egy kort varázsol elő, amiben csak az volt jó, hogy fiatalok voltunk. A többi kétség, gyötrődés, várakozás és olykor felcsillanó remény volt. Dragomán György Kalucsni című drámájából az süt át a leginkább, hogy mindez bárkivel és bárhol megtörténhetett volna – természetesen Románián belül. Ilyeneket élhetett át az, aki beleszületett azokba a sötét időkbe, amelyekről a dráma szól.

Aki pedig nem élte meg azt a kort, annak szolgáljon tanulságul és figyelmeztetésül a darab. Mert mindig résen kell lenni.

Hirdetés

A történelemben az eszközök változnak, a cél mindig ugyanaz marad: hatalmon lenni, elnyomni a kisembert, megfélemlíteni, lelkébe taposni. Míg végül – Gion Nándor írót parafrazálva – az illető vagy elmegy onnan, ahol a rossz dolgok történnek, vagy önmagát marcangolva, meggyötört lelkiismerettel éli tovább megalázó mindennapjait.

Kitelepedési vágy

Ne tévesszen meg senkit, hogy Dragomán György magyarországi szerző létére erdélyi témát választott drámájának, hiszen 1988-ig Marosvásárhelyen élt, és kamaszként bőven megtapasztalhatta a romániai viszonyokat. A nem kívántakat is. A létbizonytalanságot, a Szekuritáté mindenható hatalmát, a zaklatásokat, a szürkeséget és a nyomort. A kitelepedési vágyat, ami darabjának egyik fő motívuma. A menni vagy nem menni kérdését, amely egy bizonyos időszakban ott lebegett szinte minden romániai magyar előtt. „A Kalucsni a második drámám. Merőben más, mint az első, realistább és önéletrajzibb. Persze ahogy minden, amit írok, ez is csak nyomokban. Családi dráma, kivándorlós dráma, barokkos világpusztulás” – írja a szerző.

Játék a belépőért!

A darabot legközelebb június 17-én játsszák a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében, a csütörtök esti 7 órás előadásra egy szerencsés olvasónk kétszemélyes jegyet nyerhet a Ligettel. Ehhez nem kell mást tenni, mint a Liget Facebook-oldalán a jelen cikket népszerűsítő bejegyzést lájkolni, és hozzászólásban beírni/bejelölni, hogy kivel mennénk el az előadásra. A játékban való részvétel határideje június 16., szerda 16 óra, a nyertesek kilétéről még aznap sorsolással döntünk.

A lájkolással és a bejelöléssel a játékban részt vevők és a bejelölt személyek beleegyeznek abba, hogy a sorsolást követően nevüket megosszák a Liget Facebook-oldalán.

Furcsa és egyben rendkívül érdekes formát választottak az alkotók, élükön Visky András rendezővel, a darab színreviteléhez: a színház stúdiójában a nézőket a játszótértől egy üvegfal választja el, és ettől olyan érzése támad az embernek, mintha bekukucskálna egy család lakásába, életébe, hétköznapjaiba. Hogy aztán lassan úgy érezzük, mi is részesei vagyunk az eseményeknek. Nem tudom, mások mit gondoltak az előadás alatt, de ahogyan alakult a történet, bennem – aki fiatal felnőttként hasonló dolgokat éltem meg – egyre nőtt a szimpátia a kissé elesett családfő, Gyuri (Dimény Áron remeklése) iránt, és egyre nagyobb lett az utálat (majdnem gyűlölet) Veress elvtárs (a rendkívül hiteles Szűcs Ervin), a szekus irányába. A hatalom embereinek könyvborogatós mániáját például személyesen is átéltem, de sok más ismerős elem is feltűnt a „bőrkabátosok” tevékenykedésében…

Remekbe szabott alakítások

A darab legszimpatikusabb figurája azonban a Nagymama (Kali Andrea elbűvölő játékában), aki úgy gondolja, ő majd megoldja a problémákat. A kitelepedés vagy maradás dilemmáját, a szekusok zaklatását tovább tetézi Gyuri hűtlensége is, ám Márta, a feleség (Kézdi Imola újabb lenyűgöző szerepformálása) kitartása a félrelépő férj mellett szerencsésen átmenti a családot a legnagyobb bajokon is. Az igazi tragédiát mégis a házaspár 16 éves lánya éli meg (a mostani szereposztásban Román Eszter), aki végül ártatlan áldozata lesz az egész hercehurcának, amit – látszólag – Gyuri szeretőjének (Albert Csilla Krisztinája is emlékezetes marad) bosszúja robbant ki. De a poénokat azért ne lőjük le… A dráma végig feszült hangulatát némileg oldotta a két költöztető ember fel-felbukkanása, akiknek mindegy, hogy az emberek mennek vagy maradnak, csak a pénzüket kapják meg.

A Kalucsni tegnapi történet a mának és a holnapnak.

Mementó a múlt század nyolcvanas éveinek, emlékeztető arra nézve, hogy ha ez néha nem is tűnik fel, azért a dolgok mégiscsak változnak.

Az előadás alkotói

Szereplők: Dimény Áron, Kézdi Imola, Román Eszter, Kali Andrea, Albert Csilla, Szűcs Ervin, Balla Szabolcs, Buzási András, Gedő Zsolt, Orbán Attila, Fogarasi Alpár. Az előadás színrevitelében Visky András rendező alkotótársai voltak: Miklósi Dénes díszlettervező, Carmencita Brojboiu jelmeztervező, Lőrincz Ilona, a díszlet- és jelmeztervező asszisztense, valamint Veres Emőke rendezőasszisztens. Ügyelő: Böjthe Pál.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés