Történelmi siker: újra itt a nagycsapat

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével 44 év után jutott ki ismét Európa-bajnokságra. A csapat minden várakozást felülmúlva kettős győzelemmel búcsúztatta a skandinávokat Bernd Storck kiváló taktikai utasításainak is köszönhetően. A német szakember megbízatását meghosszabbították, december 12-én pedig a magyarok a harmadik kalapból várják az Eb csoportjainak sorsolását.

2015. november 18., 13:362015. november 18., 13:36

2015. november 18., 13:482015. november 18., 13:48

Álomsorsolás, álomsorsolás – ütötték a norvég szakemberek az asztalt, amikor megtudták, hogy válogatottjukat a magyarokkal sorsolták össze. Ez a kép ugrott be akkor, amikor Oslóban lefújták a múlt csütörtöki mérkőzést, de még inkább akkor, amikor Budapesten a portugál játékvezető hármas sípszavát hallottam.

Természetesen az északi játékosok és a norvég labdarúgó-szövetség nem erre az álláspontra helyezkedett, de az biztos, hogy az északiak sajtója és sok szakembere is azon a véleményen volt, hogy a lehető legkönnyebb csapatot kapták a franciaországi Eb pótselejtezőjére. És valóban igazuk lett, csakhogy magyar szempontból. Hiába féltették sokan a csapatot, amikor csoportharmadikként nem sikerült az egyenes ágon való kijutás.

Király Gáborék bebizonyították, ott a helyük az Európa-bajnokságon: kettős párharcban legyőzték azt a skandináv csapatot, amely a FIFA-rangsorban ugyan eggyel Magyarország mögött állt, ám játékoskeretét tekintve sokkal magasabb szinten jegyezték.

A teljes írás az Erdélyi Napló november 19-én, csütörtökön megjelenő lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 20., szombat

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be

Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban

A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban
2025. december 19., péntek

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak

A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak
2025. december 18., csütörtök

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla

Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő

Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő
2025. december 16., kedd

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez

Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez
2025. december 15., hétfő

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg

A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít
2025. december 08., hétfő

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is

A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is
2025. december 08., hétfő

Végzetes üdülés: óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén

Megerősítette hétfőn a külügyminisztérium, hogy óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén.

Végzetes üdülés: óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén
Hirdetés