Sepsi BC-győzelem a rangadón

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Egy félidőnyi jó játék elegendő volt, hogy a Sepsi BC megnyerje a női kosárlabda-bajnokság felsőházának idei első rangadóját: Szatmárnémeti VSK – Sepsi BC 61:67.

Csinta Samu

2010. február 18., 07:552010. február 18., 07:55

2010. március 08., 12:372010. március 08., 12:37

•  Fotó: Vargyasi Levente Galéria

Fotó: Vargyasi Levente

Repülőrajtot vettek a szentgyörgyiek Szatmárnémetiben: elsősorban Vass eredményessége révén 5 perc elteltével 12:3-as vendégvezetéshez asszisztálhatott az 500 főnyi közönség. Ezt követően a hazaiaknak sikerült kicsit felkapaszkodniuk, de a második negyedbeli folytatás az első perceket idézte. Vass Ildikó megállíthatatlannak bizonyult, félidőben már 18 pontnál tartott. Eredményességben felzárkózott melléje Diaconu is, a két center, Rasmussen és Alessandra pedig egyeduralkodók voltak a palánkok alatt.

A mérkőzés felénél 42:30-ra vezetett már a Sepsi BC, és mindenki hasonló folytatásra számított. Az eredmény alakulása azonban inkább a hazaiak becsvágyát piszkálta fel, akik között Pop látott hozzá a kosárgyártáshoz, de az éppen a Sepsiszentgyörgyről érkezett Ciocan is presztízskérdésként kezdte kezelni a helyzetet. Pontszegény harmadik negyedben hibát hibára halmoztak a csapatok, a különbség azonban nem változott, 54:42-es szentgyörgyi előnnyel kezdődött az utolsó negyed. Ebben egyértelműen a szatmáriak bizonyultak koncentráltabbaknak, a találkozó első felében szerzett előny azonban elegendőnek bizonyult a szentgyörgyi győzelemhez.

A Sepsi BC szombaton 18 órától a Craiova együttesét fogadja a bajnokság 3. fordulójában.

Női kosárlabda-bajnokság, első osztály:
Szatmárnémeti VSK – Sepsi BC  61:67 (16:20, 14:22, 12:12, 19:13).

Pontszerzők: Pop 18, Ciocan 13, Ivan 10, illetve Vass 23, Alessandra 14, Diaconu 11, Rasmussen 10.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?

Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek

Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek
2026. július 23., csütörtök

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?

Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?
2026. július 23., csütörtök

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu

Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást

Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást
2026. július 21., kedd

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban

Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
2026. július 21., kedd

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez

Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester

Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester
2026. július 21., kedd

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál

Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál
2026. július 21., kedd

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken

Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken
Hirdetés