Hajrágyőzelem, tavaszi folytatás

•  Fotó: vargyasi levente

Fotó: vargyasi levente

Feszültséggel telített, drámai mérkőzésen a Sepsi BC 78:75-re győzött a Szabó Kati Sportcsarnokban a Hapoel Hatikva Tel-Aviv csapata ellen, és ezzel továbbjutott a női kosárlabda Európa-kupa csoportköréből.

Csinta Samu

2009. december 17., 08:272009. december 17., 08:27

2009. december 17., 11:272009. december 17., 11:27

•  Fotó: vargyasi levente Galéria

Fotó: vargyasi levente

A két együttes közötti tel-avivi infarktusos mérkőzés után Sepsiszentgyörgyön is „idegbajos” meccset vívott a két csapat. Az alaphangot a 4. perc végének történései adták meg, akkor 8:6-os állásnál egy játékvezetői ítéletet hosszasan és ritkán látható vehemenciával kifogásolta a vendégek klubfőnöke, Ohran Shaun, akit a bíró előbb technikai faulttal büntetett, majd kiküldött a teremből. Több mint tíz percen állt a játék, mivel Shaun úr nem volt hajlandó elhagyni a csarnokot, végül a jelenlétében folytatódott a játék. A feszült pillanatok előbb a hazaiakat paprikázták fel, Vass és Diaconu ponterőssége, valamint az erre a találkozóra visszatérő Ambrus biztonságot adó jelenléte révén a 17. percben már 39:19-re is vezetett a Sepsi BC, amelynek kispadján először ült a januártól minden bizonnyal hivatalosan is odaszerződő Horia Rotaru edző.

Szünetben még 47:34-re vezettek a háromszékiek, az izraeli csapat játékosai azonban alapvetően más lelkiállapotban tértek vissza az öltözőből. Öt perc alatt felzárkóztak, az utolsó negyedben pedig minden kezdődhetett elölről (60:60). Innentől kezdve már minden azon múlott, hogy melyik csapat hibázik kevesebbet, s ez a Sepsi BC volt. Miután Ambrus büntetőket hibázott, egypontos vezetésnél, 11 másodperccel az utolsó dudaszó előtt Borș jutott két szabaddobáshoz, mindkettőt értékesítette, s így bebiztosította azt a győzelmet, amely révén a sepsiszentgyörgyi együttes az Európa-kupa legjobb 32 csapata közé került. Folytatása tavasszal következhet.

Sepsi BC–Hapoel Hatikva Tel-Aviv 78:75 (24:14, 23:20, 13:24 és 18:17). Legjobb dobók: Vass 28, Diaconu 15, Rasmussen 12, 7, Ambrus 10, illetve Henry 24, Matovics 21, White 15.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön

Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni

Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni
2026. szeptember 18., péntek

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi

Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi
2026. szeptember 18., péntek

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban

Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban
2026. szeptember 18., péntek

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben

A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

A Manócska már megújult, az Apor Péter diákjainak még várniuk kell

Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.

A Manócska már megújult, az Apor Péter diákjainak még várniuk kell
2026. szeptember 17., csütörtök

Ráfér a korszerűsítés a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkra

Fel szeretné újíttatni és a klímaváltozáshoz alkalmazkodóvá tenni az Erzsébet parkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, amivel megcéloztak egy pályázati kiírást.

Ráfér a korszerűsítés a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkra
2026. szeptember 16., szerda

Őrző-védők nélkül nehéz megoldani a ruhában fürdőzés problémáját

Rosszabb szezont zárt a sepsiszentgyörgyi strand, mint tavaly, úgy tűnik, az emberek tartalékolnak, spórolnak – tudtuk meg Bodor Lorándtól, a létesítményt üzemeltető Rekreatív Rt. igazgatójától.

Őrző-védők nélkül nehéz megoldani a ruhában fürdőzés problémáját
Hirdetés