
Fotó: Csinta Samu
Hullámzó teljesítmény után is biztos hazai győzelem született Sepsiszentgyörgyön a női kosárlabda-bajnokság harmadik fordulójában: Sepsi BC–Craiovai CSM-U 78:63.
2010. február 21., 12:182010. február 21., 12:18
2010. március 08., 12:382010. március 08., 12:38
Fotó: Csinta Samu
Hétközi szatmárnémeti győzelmének tudatában kissé lazábban kezdett a háromszéki együttes a Szabó Kati Sportcsarnok 800 nézője előtt. A szurkolók megdöbbenve konstatálhatták, hogy kedvenceik csak a 13. percben vették át első ízben a vezetést. A craiovai együttes élt is a ritka lehetőséggel, magabiztosan játszott, és egészen a második negyed végéig ott lihegett ellenfele nyakán. Veres Attila időkérése aztán józanítóan hatott, így 37:31-es hazai előnnyel fordultak a csapatok. Az igazi minőségi ugrás azonban Alessandra „ébredésével” esett egybe, az olimpiai ezüstérmes brazil center 3 perc alatt túlteljesítette a korábbi 20 percben mutatott teljesítményét. Centertársa, Rasmussen (képünkön fehérben) két látványos betörése is kosárral, illetve értékesített büntetővel végződött, Vass Ildikó pedig két gyors triplával járult hozzá ahhoz, hogy végleg leszakítsa ellenfelét a Sepsi BC: a harmadik negyed így 26:11-es hazai sikert hozott. Az utolsó 10 perc azonban újabb idegborzoló lazítással járt, aminek következtében Sepsi BC trénere igen kemény hetet ígért játékosainak. És nem csak azért, mert szerdán idegenben Alexandria, szombaton pedig a hét közben Kurszkban a FIBA Európa-kupa elődöntőjéért játszó sztárcsapat, a Târgoviștei MCM lesz a háromszékiek ellenfele.
Női kosárlabda-bajnokság, A osztály: Sepsi BC–Caiovai 78:63 (12:14, 25:17, 26:11, 15:21). Legjobb dobók: Vass 23, Diaconu 19, Rasmussen és Alessandra 10-10, illetve Matthews 16, Bozsikov 11, Mingo 10, Drake.
A 3. forduló további eredményei: Nagyváradi VSK-U–Bukaresti Rapid 67:53, Aradi ICIM–Târgoviștei MCM 53:68, Szatmárnémeti VSK–Alexandriai BC Teleorman 58:68.
Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.
Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.
Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.
Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.
A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.
Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.
Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.
Fel szeretné újíttatni és a klímaváltozáshoz alkalmazkodóvá tenni az Erzsébet parkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, amivel megcéloztak egy pályázati kiírást.
Rosszabb szezont zárt a sepsiszentgyörgyi strand, mint tavaly, úgy tűnik, az emberek tartalékolnak, spórolnak – tudtuk meg Bodor Lorándtól, a létesítményt üzemeltető Rekreatív Rt. igazgatójától.
szóljon hozzá!