Az európai kupakaland vége

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Zaragoza nem a kosárlabdacsodák városa. A női Eurokupa legjobb 16 csapata közé jutásért a Mann Filter Sepsiszentgyörgy után hazai pályán is megverte (92:55) a Sepsi BC-t, és biztosan jutott tovább.

Csinta Samu

2010. január 15., 07:312010. január 15., 07:31

2010. január 15., 10:292010. január 15., 10:29

•  Fotó: Vargyasi Levente Galéria

Fotó: Vargyasi Levente

Továbbra is vékony kerettel, s ennek megfelelően fáradt játékosokkal volt kénytelen pályára lépni a háromszéki együttes a zaragozai visszavágón. A kerettel tartott ugyan a már Aradra szerződött Nagy Ildikó, de jelenléte legfeljebb a különbség mérsékelésére volt elegendő. Veres Attila, a Sepsi BC vezetőedzője ezért inkább a jövővel foglalkozik, elvileg ugyanis vasárnap csatlakozik a csapathoz a szerb Matovics, a román Vescan és a brazil Dos Santos.

Csütörtökön, január 14-én késő este azonban még a tisztességes búcsú volt az elsődleges cél, s ezt többé-kevésbé teljesítették is a zöld-fehérek. Amíg tartott a kezdőötös erejéből – amit egy tömeges gyomorrontás eleve csökkentett –, tartották magukat, így az első negyed eredménye (19:13) mellett csak Diaconu egyre gyűlő személyi hibái hatottak aggasztóan. A spanyolok agresszívan, sűrű letámadásokkal védekeztek, így az első félidőben felőrölték a vendégek tartalékait. A harmadik negyedben katasztrofális méretű vereség vetítette elő az árnyékát, de utolsó erejük összekaparásával Vassék megnyerték az utolsó tíz percet, s így ellenfelüket 100 pont alatt tartották, saját „termésüket” pedig 50 fölé tornázták. Ehhez jócskán hozzájárult a fél meccset a kipontozódás határán játszó Diaconu három triplája, valamint a spanyolok lazítása, amit edzőjük, Victor Lapena – csapata fölényes továbbjutása ellenére – igen dühösen vett tudomásul.
A Sepsi BC számára most egy új csapat építésének szakasza kezdődik, miközben január 23-tól a Románia-kupa küzdelmeiben is helyt kell állnia.

Női kosárlabda Eurokupa, 16 közé jutás, második mérkőzés: Mann Filter Zaragoza – Sepsi BC 92:55 (19:13, 24:12, 31:11, 18:19). Legjobb dobók: Feaster-Strong 19, Palomanes 14, Sten 13, Ciudariene 11, illetve Diaconu 20, Vass 12, Rasmussen 10. Továbbjutott: Mann Filter 177:112-es összesítéssel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön

Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni

Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni
2026. szeptember 18., péntek

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi

Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi
2026. szeptember 18., péntek

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban

Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban
2026. szeptember 18., péntek

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben

A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

A Manócska már megújult, az Apor Péter diákjainak még várniuk kell

Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.

A Manócska már megújult, az Apor Péter diákjainak még várniuk kell
2026. szeptember 17., csütörtök

Ráfér a korszerűsítés a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkra

Fel szeretné újíttatni és a klímaváltozáshoz alkalmazkodóvá tenni az Erzsébet parkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, amivel megcéloztak egy pályázati kiírást.

Ráfér a korszerűsítés a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkra
2026. szeptember 16., szerda

Őrző-védők nélkül nehéz megoldani a ruhában fürdőzés problémáját

Rosszabb szezont zárt a sepsiszentgyörgyi strand, mint tavaly, úgy tűnik, az emberek tartalékolnak, spórolnak – tudtuk meg Bodor Lorándtól, a létesítményt üzemeltető Rekreatív Rt. igazgatójától.

Őrző-védők nélkül nehéz megoldani a ruhában fürdőzés problémáját
Hirdetés