
Fotó: Kristó Róbert
Csíkszeredában ma délelőtt tizenegykor rajtol Székelyföld Kerékpáros Körversenye. A nyolcadik kiírásához érkezett és az Europa-Tour sorozat részét képező rangos versenyen 19 csapat több mint 100 versenyzője ül nyeregbe. A három napig tartó sportrendezvényen három megye közel száz települését érintve mintegy 500 kilométert kerekeznek a részvevők. Akárcsak az elmúlt években, idén is kikerülik Székelyudvarhelyt, legközelebb Fenyéden lehet látni az orosz, japán és argentin csapatokat is magában foglaló mezőnyt.
2014. augusztus 06., 19:402014. augusztus 06., 19:40
2014. augusztus 07., 14:442014. augusztus 07., 14:44
Legutóbb egy éve láthattak Udvarhely lakói hivatásos országúti kerékpárosokat, tavaly július elején az 50. Román Kerékpáros Körverseny mezőnye haladt át a városon. Székelyföld Kerékpáros Körversenyének mezőnye legutóbb 2010-ben haladt át Székelyudvarhelyen, azóta lekerült a város a verseny útvonaláról. Az ügyben Ráduly Róbert Kálmánnál, Csíkszereda polgármesterénél érdeklődtünk. „Sajnos nem idénről van szó, néhány éve kikerült Székelyudvarhely a körverseny útvonalából. Annak idején több tényező is összejátszott ezzel kapcsolatosan, azóta sem hívtak fel minket, szervezőket, hogy vissza szeretnének kerülni az útvonalba. Úgy tapasztaltuk, hogy a körversennyel kapcsolatosan a másik három partnervárosban (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós – szerk. megj.) sokkal nagyobb volt és a mai napig lankadatlan a lelkesedés. Valamilyen okból nem tudtuk megfogni, megszólítani Udvarhelyt, hogy legyenek hosszú távon partnerei rendezvényünknek. Mindenki rendszeresen teljesíti a nem túl nagy anyagi hozzájárulást, legyen szó öt- vagy tízezer lejről. Amikor volt erre ígéret, akkor sem kaptuk meg Udvarhelytől” – mondta a körverseny főszervezője.
Maros megyébe is átkerekeznek
Idén három megyét érint az útvonal. „Maros megye felé is nyitottunk, Nyárádszereda és Szováta is útba esik, továbbá kisebb, kevésbé látogatott falvakat, mint Nyárádszentmárton vagy Nyárádremete is érintünk” – folytatta a polgármester, majd hozzátette, a körverseny egyik célja az, hogy bevonják egész Székelyföldet. „Felvetődött egy olyan ötlet is, hogy csinálunk egy más egyesületi formát, amely egybevonná a körversenyben részt vevő megyéket, a megyei jogú városokat, kisebb településeket, és ha mindenki partner lesz – beleértve Udvarhelyt is –, akkor ezzel a szervezeti formával megyünk előre. De nem szeretnénk senkinek a terhére lenni” – nyilatkozta Ráduly.
Megmutatni, nem elterelni akarják a mezőnyt
A főszervező elmondta, amíg a nagy városokban a központhoz közel haladt át a mezőny, addig Székelyudvarhelyen az útvonal kiszorult a terelőútra. „Nem azért szervezzük a körversenyt, hogy a kertek alatt a legdiszkrétebben haladjunk, hanem azért, hogy Székelyföldnek csapjunk hírverést Románia- és világszerte. Nem sok ilyen rangos sportrendezvény van Székelyföldön, mint ez a körverseny, ezért ennek meg kell adni a kellő hangsúlyt. És mint mondtam, mi továbbra is nyitottak vagyunk” – zárta mondandóját a körverseny főszervezője.
Székelyudvarhely polgármesteri hivatalával szerdán délben – ahogy kérni szokták – e-mailben vettük fel a kapcsolatot, telefonon is egyeztettünk az ügyben, azonban még nem kaptunk választ kérdéseinkre. Kíváncsiak voltunk egyebek közt arra, hogy a polgármesteri hivatal miként viszonyul a körversenyhez, miért nem támogatják, miért hagyják, hogy Székelyudvarhely sorozatosan lemaradjon az egyik legnagyobb székely sporteseményről.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.
Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.
Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.
A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.
Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.
Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.
A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!