A Családi Sportnapok egyik legnépszerűbb eseménye évről évre a Nyári Csitorgatás autós ügyességi bemutató. Ezrek szokták követni a pilótákat, hogy az éles kanyarokkal, fordulókkal teletűzdelt, komoly vezetői-technikai tudást igénylő pályán száguldoznak. Most sem lesz másként.
2016. június 10., 13:062016. június 10., 13:06
2016. június 10., 22:022016. június 10., 22:02
Vasárnap délben rajtol a futam, a szokásostól eltérően új helyszínen. A verseny Gyergyószentmiklós főterére költözik a Városháza és a Fenyő Áruház közti útszakaszra. Fontos információ a nézők számára, hogy az eseményeket az út park felőli oldaláról lehet majd követni, a posta és református templom oldalán lezárják a járdát.
Amint a szervező Hexan Motorsport és Richy Racing Team illetékeseitől megtudtuk, a startjelet a református istentisztelet befejezése és a hívek távozása után adják meg, 12 órakor. A pálya előkészítése azonban már korábban zajlik, már reggel kilenctől útlezárásra kell számítani a főtér ezen részén. A házigazda gyergyószentmiklósi autósok mellett számos más helységből is érkeznek versenyzők, hogy megmutathassák képességeiket a Csitorgatáson. Négy kategóriában várják a benevezőket, külön versenyeznek 1600 köbcentisnél kisebb, illetve ennél nagyobb motorral rendelkező járművek indulók, valamint junior és női kategóriában is győztest hirdetnek. A Nyári Csitorgatás egyébként egy több más városban sorra kerülő versenyből összeálló, Be The Best In Hargita nevű megyei bajnokság része, az itt elért eredmények az összesített pontozásban is számítanak majd.
Az ügyességi bemutatóra a rajtot megelőzően, a délelőtt folyamán a helyszínen nevezhetnek be a versenyzők. Bárki kipróbálhatja magát, aki indíttatást érez erre.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.
Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.
szóljon hozzá!