/ Penna

Ahogy fordul élesbe a választási kampány, úgy sűrűsödnek az „olvasói véleménynek” álcázott kortesbeszédek, amelyeknek szerzői okvetlenül elvárják, hogy közzé is tegyék azokat.

Úgy hozta a sors, hogy évek, majdnem évtizedek teltek el azóta, hogy nem volt alkalmam-lehetőségem-időm olvasgatni a marosvásárhelyi román újságokat.

Elvileg mindenkinek igaza van. Annak is, aki a jogállamiságot védi, és annak is, aki a saját pénztárcája érintetlenségét. A törvények betartása nélkül nincs közbiztonság, a törvények betartásával nincs pénztárca, következésképpen vacsora sincs.

A magyar újságírás történetének sok olyan jelentős személyisége van, aki tulajdonképpen jeles író vagy költő.

Amióta az eszemet tudom – sóhajt fel a kávéház szomszéd asztalánál egy férfi –, állandóan képeztem magamat. Most meg… Legyint egyet, sokatmondóan.

Miért is harcol a rommagyar politikus? Mikor miért. Közképviseletileg és érdekvédelmileg persze. Miközben piszkosul gyarapodik, mármint anyagilag.

Eldördült a startpisztoly, következhet a választási kampányban nálunk megszokott adok-kapok, mocskolódás, eget verő hazudozás.

Tűnt-e fel valakinek, hogy egy éve nincs szenátora Hargita megye egyik felének? Na ugye!

A magyar politikai élet megújhodása tény. Ott van a Milla és Bajnai Gordon megjelenése, Gyurcsány téglavetése, azt is mondhatnám, megkezdődött a 2014-es választási kampány.

A belfasti hokicsapat nem veszi fel egyik helyi közösség jelképeit sem, nehogy megsértse a másikat. A csíki hokicsapatnál sértődés nélkül használjuk a román zászlót, mégis folyamatosan megaláznak.

Mindenki tapasztalhatja: már most gőzerővel folyik a választási kampány. Sőt, immár hirdetések is megjelentek, többé-kevésbé burkolt választási üzenetekkel.

A belterjes erdélyi magyar nyilatkozatháború első csatája lezárulni látszik, folyik a romeltakarítás, készülnek a felek a következő csatára.

Ülök az ezeréves határnál, s azon tűnődöm, hogy tulajdonképpen most én hol vagyok: a határon innen vagy túl. Mert én, s velem együtt az erdélyi magyarok és székelyek még mindig határon túliakként szerepelünk a magyarországi közbeszéd egy részében.

A kolozsvári nyilatkozat már a fekete március után született, de amikor még kevesen tudták, hogy tulajdonképpen merrefelé tart ez az ország. Éppen ezért a behódolás jegyei tarkítják mindenütt.

Annak próbáltam utánajárni a minap, hogy vajon milyen arányban végezhetnek fizikai munkát az Európai Unió nyugati felében az emberek. Ott, a kontinens jobbik fertályán.

Csak azokat lepheti meg a két erdélyi magyar jobboldali párt választási összefogásának elmaradása, akik nem kaptak érdemi, lényegláttató tájékoztatást az MPP „rendkívüli” kongresszusáról.

Először nem hittem a szememnek: dugig volt az ország legnagyobb stadionja. De nem sportesemény zajlott, még csak nem is valamelyik vallásos szekta kongresszusa. Hanem csak egy sima politikai gyűlés.

Kétnyelvűségről tartottak kerekasztal-beszélgetést a minap Marosvásárhelyen, abban az erdélyi városban, ahol a lakosság fele, azaz majdnem fele magyar nemzetiségű.