
Fotó: Both Ildikó
Lezárták az autós forgalmat csütörtök este Sepsiszentgyörgy központjában, tíz percen át a táncé volt a főszerep. A Kék Hold Táncklub által kezdeményezett rendezvényen közel ötven pár táncolt, így ünneplve a Tánc Világnapját.
2010. április 29., 20:302010. április 29., 20:30
2010. április 29., 21:522010. április 29., 21:52
Fotó: Both Ildikó
A Tánc világnapját 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács alkotta meg, ezt a napot minden évben április 29-én ünneplik. A tánc ünnepe mellett ez a nap megemlékezés Jean-Georges Noverre-ről, a modern balett megalapítójának születésnapjáról.
Fotó: Both Ildikó
A táncművészet legnagyobb ünnepére idén Sepsiszentgyörgyön is készültek, a Kék Hold Táncklub és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciót mutatott be az utcán. A Tamási Áron Színház előtti téren tíz percre lezárták a forgalmat az autók előtt, és a tánc kapta a főszerepet. A több száz egybegyűlt és a párok izgatottan várták a zene felcsendülését, majd táncolni kezdtek az úton.
Az érdeklődők közül is többen bekapcsolódtak, együtt táncoltak a profikkal, tíz percen keresztül.
Fotó: Both Ildikó
A rövid idő alatt három dalt sikerült végigtáncolni a pároknak, a közönség hosszas tapssal jutalmazta őket. A tánc ünnepe ezzel nem ért véget Sepsiszentgyörgyön, ugyanis ma este bemutatják a Hol jársz, hová mész? című táncjátékot is, mely igazi különlegességnek számít a táncszínház világában. Ezt követően évadzáró táncházzal várják az érdeklődőket a Háromszék Táncegyüttes tagjai, ahol a Háromszék Táncegyüttes Zenekara és a Folker Együttes zenél majd. Azok akik szeretik a nép- és társastáncokat kihasználhatták a csütörtök esti lehetőségeket, méltón ünnepelve a tánc napját.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.
Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.
Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.
Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.