Szerdától vasárnapig estéről estére benépesedett a gyergyószentmiklósi színház. Meghökkentettek, álomba repítettek, nevettettek, sokkoltak, tükröt tartottak a Dance. Movement. Theater – tánc.mozgás.színház fesztiválra meghívott előadók.
2016. május 23., 12:312016. május 23., 12:31
Bár a hétvégére számos más rendezvényt is hirdettek mind a városban, mind a környező településeken, a nézők száma változatlan volt. Az előadások előtt, között csoportokban „kivesézték” az aznapi vagy éppen az előző esti produkciót. A terasz, az épület környéke visszhangzott az előadáscímektől. „Ezek a művészek nem is emberek, félistenek” – ez is elhangzott a Frenák Pál Társulat előadását követően. A szervező Figura Stúdió Színház leköszönő igazgatóját, Czegő Csongort a fesztivál szombatján faggattuk.
– Miben más az idei fesztivál a korábbihoz viszonyítva?
– Mind a kollokvium, mind a táncfesztivál esetén onnan indulunk, hogy honnan kerül ki a költségvetése. Az idei fesztivál nagyon szépen alakult ilyen tekintetben. Fontos helyekről kaptunk támogatást, a színház költségvetéséből is tudtunk erre áldozni, helyi szponzorok is mellénk álltak. Abból az álomból, amit szőttünk egy éven át, egy nagyon izgalmas és erős műsort tudtunk összerakni. Sok értékes, jó produkciót tudtunk elérni és mellé tudtuk csatolni egy európai rangút is, a Frenák Pál Társulat előadását.
– Milyen az érdeklődés, változott-e a közönség?
– Úgy érzem, jó az érdeklődés, sok fiatalt lehet látni, és ez mindenképpen biztató. Van egy törzsközönsége a Figurának, és azt a szélesebb bázist is tudtuk növelni, amelyet elértünk előadásainkkal. Az ez évi 18 ezres nézőszám, bár ez erdélyi viszonylatban nem sok, de egy ilyen kisvárosbannem rossz.
– Milyen tanácsokkal látná el utódját a fesztiválok kapcsán?
– Alap, hogy azt, ami van, ne engedjék el. Igyekezzenek továbbgondolni, mert kiadásról kiadásra változik mind a kollokvium, mind a fesztivál, köszönhetően annak is, hogy a színházművészet Romániában változik. Folyamatosan alakul az a közeg is, ahonnan ez a fesztivál merít, és ezt kell követnie minden eseménynek. A táncszínházi fesztiválnak figyelnie kell a hazai, magyarországi kortárstánc szcénát, a fiatal, pályakezdő alkotók produkcióit. A szervezést illetően utódomnak egy csomó mindent tovább kell adni az elmúlt három év tapasztalatából. Elsősorban azt, hogy e csapatot erősítse, engedje dolgozni, mert ez a kis közösség nagyon szép dolgokra képes.
Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.
Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.
Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.
Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.
Tudományos konferenciával emlékeznek meg az ereklyés országzászló mozgalom százéves évfordulójáról Maroshévízen. A rendezvény az országzászlók, világháborús emlékművek, katonai temetők és nemzeti emlékhelyek témakörét járja körül.
Idén is csatlakozik az Erdővidék Múzeuma a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz. A tavalyi nagy sikerű gyógynövényes tematikát követve az idei program középpontjában ismét az erdővidéki gyógynövények és azok felhasználása áll.
Több mint 14 millió lejes beruházás küszöbén áll a gyergyószentmiklósi kórház, miután újabb uniós támogatást nyert el. Erről kedden reggel tartottak rendkívüli tanácsülést a városban, ahol egyhangúlag szavazták meg a költségvetés módosítását.
A Gyergyói-medence két településén is vidám falunapok zajlanak a héten. Gyergyóújfalu már pár napja belekezdett az ünneplésbe, Güdücön pedig július első hétvégéjén tartják a hagyományos búcsús rendezvényt.
A Figura Stúdió Színház 40. évadának célját nem egy megemlékezés képezte, hanem a múlt, a jelen és jövőbeli alternatívák bemutatása. A különleges év után érdekesnek ígérkezik a következő is. Jön a Kollokvium, és Bocsárdi László visszatér rendezőként.
Ditró és Orotva, valamint Gyergyócsomafalva is színes falunapi programokkal várja a helyieket és az odalátogatókat a hétvégén. A rendezvénysorozatokban közös, hogy minden korosztálynak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.
szóljon hozzá!